hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Gyermekprostitúció és emberkereskedelem: Magyarország az élbolyban
Gyurkó Szilviával beszélgettünk a jelenségről
Gyermekprostitúció és emberkereskedelem: Magyarország az élbolyban

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2020. 12. 10.
Miután Szájer József „ereszkedős” botránya alaposan felkavarta a hazai és nemzetközi közhangulatot, valamint sok kritika érte a kormányközeli médiumokat az ügy tétova kezelése miatt, a HírTV egyik adásában Bayer Zsolt nem maradt adós a történtek újabb vihart kavaró értelmezésével. 

Ahhoz, hogy munkánkat folytatni tudjuk, az Ön támogatására is szükségünk van. Most futó akciónkban a nyomtatott és online hetilap előfizetés mellé ajándék Hetek maszkot adunk. Részletek és a teljes nyeremény lista itt: www.hetek.hu/elofizetes

Az ismert író, publicista a Háttérkép című műsorban egy nyilvános beszélgetésben megerősítette: 30 éve köztudott, milyen „kockázatok” vannak Szájerrel kapcsolatban. A műsorban elhangzott az is, hogy időzített hidrogénbomba minden emberi lény, s ennek kapcsán Bayer Zsolt azt is elmesélte: egy régi „harcostárs” 20 éve még szégyenkezve vallotta be neki, hogy homoszexuális, majd két évre rá már szinte dicsekedett azzal, hogy Thaiföldre jár, ahol „kisfiúk is a rendelkezésére állnak”. A történettel a homoszexualitás és a pedofília „lefelé tartó negatív spirálként” való összekapcsolódását próbálta Bayer érzékeltetni.

Az elhangzottak után Bayert sok támadás érte amiatt, hogy annak idején nem jelentette fel a szóban forgó „harcostársat”, akiben egyes újságíró kollegák a Magyar Hang egyik munkatársát vélték felismerni. A lap visszautasította a vádakat, majd Bayer némi visszakozás után lényegében annyit közölt, hogy ha kell, más tanúkkal együtt bíróság előtt is hajlandó igazolni azt, hogy az illető egy riportúton a thaiföldi élményeivel hencegett.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!