Fotó: Shutterstock / PuzzlePix
Pedig az abortusz eddig is legális volt Franciaországban, a társadalom az amerikai döntések miatt ijedtségében követelte a vezetőitől, hogy égessék bele a szégyenbillogot a francia alkotmányba, hogy a magzatgyermekek nem emberek. Őket el lehet hajtani, meg lehet ölni, meg lehet fosztani az élethez való jogtól.
Az egészben a legborzasztóbb, hogy Macron francia elnök „nőnapi ajándéknak” szánta ezt az alkotmánymódosítást.
Hisszük, hogy egy normális világban nem így kedveskednek a hölgyeknek. A Hetek szerkesztőségének férfitagjai nevében szeretnénk kifejezni a megbecsülésünket minden nőtársunk irányába, hiszen sok esetben olyan terheket cipelnek, amiket mi el sem tudunk képzelni. Így hát marad az őszinte hála és a köszönet azok felé, akiknek az „értéke sokkal drágább az igazgyöngynél”.
Isten éltessen minden hölgyet, az egészen piciktől kezdve az érett korúakig! Jó egészséget Önöknek!
Az utolsó ellenség: A holtak szellemei és az élők tisztelete
Mit mond a halálról, a gyászról, a túlvilági életről a zsidó–keresztény kinyilatkoztatás? »
Seres László: 9/11 és a „végtelen háború” mítosza
Véleménycikk »
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »