hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Szellemi műhely a nagyvárosi dzsungel közepén
Interjú a Hit Rádió vezetőivel
Szellemi műhely a nagyvárosi dzsungel közepén

Fotó: Hit Rádió

2023. 01. 05.
Magyarországon van igény a normális párbeszéden alapuló, szakmailag is magas színvonalú beszélgetésekre. Ezt bizonyítja a Hit Rádió havi egymillió feletti YouTube-nézettsége is. A rádió vezetőivel, Szobota Zoltánnal, Náray Tamással és Király Tamással beszélgettünk.

Pár éve még magam is műsort vezettem a Hit Rádióban, igaz, akkor még egy kezdetlegesebb hangtechnikával. Most viszont már Magyarország talán legszebb rádióstúdiójában ülünk itt, a belvárosban. Milyen út vezetett idáig?

Szobota Zoltán: – Nagyon hiszek abban, hogy bizonyos időközönként akkor is változtatni kell, ha jól mennek a dolgok. Egyszerűen azért, mert a megszokás, a rutin vakká tesz a kiaknázatlan lehetőségekre. Amikor egy közösség vagy alkotóműhely kimozdul a komfortzónájából, akkor döbben csak rá, hogy mennyi kreatív ereje van még talonban, ott izzik a parázs a hamu alatt. A költözés nagy megújulást hozott számunkra az alkotói munkánkban is. 

Király Tamás: – A Hit Rádió egy olyan műhely, ahol az alapítók bizalmának köszönhetően állandó lehetőségünk van a kísérletezésre. Fontosnak tartjuk ezt a szabadságot, hiszen a médiapiac folyamatos változása mellett a mi esetünkben is szükség van kreativitásra. Miközben az online rádiók között még mindig a leghallgatottabbak vagyunk, jelentős változás, hogy az elmúlt évek kitartó munkájának köszönhetően a Youtube-on az egyik legnépszerűbb közéleti csatorna lett a miénk. A Hit Rádió ma már több, mint rádió, így időszerűvé vált, hogy az infrastruktúránk is alkalmazkodjon az új kihívásokhoz. 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!