„A Gyermekmentő Szolgálat célja, hogy az internetről a lehető legrövidebb idő alatt eltűnjenek azok a jogsértő tartalmak, amelyek veszélyesek lehetnek a gyermekek testi, lelki és szellemi fejlődésére” – olvasható a szervezet legutóbbi sajtótájékoztatójában.
A Gyermekmentő Szolgálat szorosan együttműködik a magyar hatóságokkal, a tartalomszolgáltatókkal, közösségimédia-platformokkal, illetve az INHOPE tagszervezeteivel. Az Országos Rendőr-főkapitánysággal kötött megállapodás alapján lehetőségük van közvetlenül a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Kiberbűnözés Elleni Főosztályának továbbítani a törvénytelennek vélt tartalmakat. A szerzői jogvédelemmel kapcsolatos ügyeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatósága felé irányítják, valamint a hotline szakmai munkáját a Legfőbb Ügyészség is segíti.
A biztonsagosinternet.hu online platformján keresztül 1995 bejelentés érkezett, amelyeknek legnagyobb része (58 százalék; 1164 db) a dark weben (ismert keresőmotorokkal el nem érhető felszín alatti internethálózat) található.
Jehezkeli: Európának fel kell ébrednie
Interjú a muszlim közösségekbe beépült oknyomozó újságíróval »
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »