hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Csatatér körzetek: Csabák háborúja Vas megyében
4. rész
Csatatér körzetek: Csabák háborúja Vas megyében

Sikerül-e Hende Csabának ötödik alkalommal is elnyernie az egyéni mandátumot?(Forrás: FB / Hende Csaba)

2022. 03. 17.
Izgalmas helyszín Szombathely, ahol 2006 óta senkinek nem sikerült megszorítania a térség fideszes országgyűlési képviselőjét, dr. Hende Csabát. A korábbi honvédelmi miniszter megnyerte ugyan az elmúlt négy választást, mégsem dőlhet hátra: kihívója, Czeglédy Csaba az összes ellenzéki szavazatot szeretné „csatarendbe állítani” vele szemben.

Hende Csaba 2018-ban a szavazatok 49,92 százalékát szerezte meg úgy, hogy akkortájt az MSZP-Párbeszéd, a Jobbik, az LMP, a Momentum és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt is külön-külön jelölttel indult a csatába. Ez pedig, ha kicsivel is, de kevesebb mint ötven százalék. Hende esélyeit tovább nehezíti, hogy 2019-ben a helyi baloldal vette át a városvezetést, megtörve ezzel a Fidesz 2010 óta tartó győzelmi sorozatát.

Hende Csaba hosszú ideje aktív résztvevője a szombathelyi politikai életnek. 2002-ben még az MDF listájáról került be a Parlamentbe, 2006 óta viszont Szombathely és térségének országgyűlési képviselője. Volt korábban a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, igazságügyi államtitkár, Orbán Viktor kabinetfőnöke, a polgári körök mozgalom koordinátora és honvédelmi miniszter is. Utóbbi megbízatása 2015-ben szűnt meg, azóta az Országgyűlés Törvényalkotásért felelős bizottságának alelnöke.

A Csabák harca – így nevezik egymás között a szombathelyiek az országgyűlési kampányt. Hende ellenfele ugyanis dr. Czeglédy Csaba, aki szintén nem új játékos a helyi politikában. Czeglédy 1998 óta önkormányzati képviselő, 2006 és 2010 között a város alpolgármestereként dolgozott. Neve az országos sajtóból is ismert: ő az, akit 2017-ben letartóztattak költségvetési csalás gyanúja miatt. Másfél évet töltött előzetesben. A büntetőeljárás jelenleg is folyamatban van ellene, bűnszervezetben elkövetett 6 milliárd forintos adócsalással vádolják.

Czeglédy neve egy másik ügyben is felbukkant. Az Ördög Ügyvédje blog volt az, amely közzétette Borkai Zsolt győri polgármesterről azokat a felvételeket, melyeken örömlányok társaságában múlatta a szabadidejét az Adriai-tengeren. A blogbejegyzéseket a Facebookon is hirdették, a gyanú szerint ehhez Czeglédy svájci bankkártyáját használták. A Fővárosi

Főügyészség szerint a baloldali politikus az Ördög Ügyvédje. A képviselőjelölt tagad, számos interjúban elmondta, bár büszke lenne rá, ha köze lenne a botrány kirobbantásához, a titokzatos figura mögött nem őt kell keresni.

Forrás: FB / Czeglédy Csaba
Czeglédy Csaba plakátol.  Tagadja, hogy ő lenne  az Ördög Ügyvédje.  (Forrás: FB / Czeglédy Csaba)

A szombathelyiek megegyeznek abban, hogy mind Hende, mind Czeglédy megosztó személyiség. Hende Csaba esetén többen is kiemelték, hogy keménykezű, magának való politikus, akinek nincsenek valódi szövetségesei. Gyakran cserélődnek a stábjában az emberek, és gyorsan megromlik a viszonya azokkal, akik nem hajtják végre maradéktalanul az utasításait. Forrásaink ugyanakkor azt is hozzáteszik, hogy bár a baloldal próbálja úgy beállítani Hendét, mint aki szétverte a szombathelyi Fidesz szervezetét, ez egyáltalán nem igaz. Néhány sértett és mellőzött politikus valóban távozott a Fideszből, érdekes módon őket azonnal befogadta a helyi baloldal, de földrengésszerű problémákról nem beszélhetünk.

Nem egyszerű Czeglédy Csaba helyzete sem, melyet jól mutat a tavaly őszi ellenzéki előválasztás eredménye. Az LMP-s Ungár Péter indult el ellene, és nem is szerepelt rosszul. (Czeglédy 50,4 százalékkal nyert, Ungár 48,1 százalékot kapott, míg a korábbi fideszes alpolgármester, Koczka Tibor, aki immáron az Újvilág Néppárt színeiben mérettette meg magát, a szavazatok 1,44 százalékát szerezte meg.)

Bár sokan azt várták, hogy a DK-s támogatással induló Czeglédy elsöprő győzelmet arat majd a helyi kötődéssel nem rendelkező Ungár Péter ellen, láthatóan szoros eredmény született. Mindez többek között azzal magyarázható, hogy a helyi baloldali városvezetés és Czeglédy között nem volt felhőtlen a viszony. 2019-ben például a képviselő a büntetőügye miatt függetlenként és nem az ellenzéki összefogás tagjaként indult a választáson. Ráadásul Ungár Péter mögött – a DK-t leszámítva – felsorakozott az összes ellenzéki párt, valamint jelentős anyagi forrásokat mozgattak meg az LMP-s potentát győzelme érdekében. Egyébként Ungár sem távozik a közéletből, az összefogás országos listáján a befutó hetedik helyen szerepel.

A kampány nem most kezdődött, hanem évek óta tart. A jobboldal előszeretettel emlékeztet Czeglédy büntetett előéletére, akit már 2002-ben jogerősen elítéltek adócsalás és magánokirat-hamisítás miatt, ám az akkori ítéletet felfüggesztették. A politikus gyakran pereli be azokat a sajtóorgánumokat, amelyek foglalkoznak az állítólagos ügyeivel, és ezeknek jelentős részét sikerül is megnyernie, ugyanakkor egyre több esetben ad igazat a másik oldalnak is a bíróság. Az elmúlt időszakban pedig több korábbi munkatársa vallott Czeglédy Csaba ellen a bíróságon.

A baloldal ezzel párhuzamosan arra építi fel a kampányát, hogy a koronavírus-járvány kitörése óta a kormány bünteti a nem fideszes önkormányzatokat. Mivel a veszélyhelyzet alatt a kis- és középvállalkozásoknak nem kellett iparűzési adót fizetniük, a helyi települések tényleges bevételektől estek el. A legtöbb esetben ezt az állam kompenzálta. A mérték azonban nem egyenlően arányos. Az ellenzék szerint a Fidesz vezette Győr vagy Zalaegerszeg több forráshoz jutott, mint például Szombathely.

Forrás: FB / Hende Csaba
Forrás: FB / Hende Csaba

A jobboldal viszont azzal érvel, hogy a vasi megyeszékhely is bőven kapott forrásokat, csak azokat konkrét feladatkörök finanszírozására címkézték fel. A szombathelyi Fidesz azt is erőteljesen kommunikálja, hogy minderre azért van szükség, mert a baloldali városvezetés felelőtlenül gazdálkodik a forrásokkal. Példaként említik, hogy a kulcspozíciókba az MSZP-s polgármesterhez közelálló rokonok és barátok kerültek, és rendszeresen szó esik egy 17 négyzetméteres nyilvános WC felújításáról is, melynek költsége közel 20 millió forint volt.

Fontos kiemelni a Szombathely mellett található 11 kistelepülést is, melyek hagyományosan Hende Csaba esélyeit javítják. (2018-ban volt olyan falu, ahol 87 százalékos győzelmet aratott a Fidesz jelöltje.) A képviselőjelölt nagy hangsúlyt fektet ezekre a területekre, folyamatosan járja a helyszíneket, és a Magyar Falu Programnak köszönhetően valóban számos fejlesztés valósult meg itt.

Czeglédy Csaba egy interjúban úgy fogalmazott, hogy ezekben a falvakban ő a kármentésre törekszik, mindegyik településre ellátogat, és vannak olyan helyek, ahol húsz éve most először láttak baloldali politikust az ott élők.

Szombathelyen már nehezebb dolga lehet Hende Csabának. A kertvárosi, belvárosi területeken hagyományosan többségben vannak a jobboldali szavazók. A lakótelepi körzetekben viszont a baloldal szokott jobban szerepelni, bár a 2018-as önkormányzati választásokon még ezeket a területeket is hozta a Fidesz jelöltje. Sokan azt mondják, hogy bár Hende Csaba nem a kedvenc politikusuk, befogott orral ugyan, de rá fognak szavazni, hiszen a Fideszt és Orbán Viktor politikáját tudják támogatni. Ezzel párhuzamosan Czeglédy Csaba az ATV Egyenes Beszéd adásában nyilatkozott arról, hogy több Fidesz-szimpatizáns ismerősétől is ígéretet kapott arra, hogy mellette teszik le a voksukat.

Vannak, akik azt mondják, hogyha bukik Hende, bukik a Fidesz is, és abszolút nem éreznek kormányváltó hangulatot a városban. (Bár az ellenzék kommunikációjában megjelenik a sikertelenség, az elmúlt időszakban is jelentős fejlesztések, beruházások valósultak meg.)

Ugyanakkor sokan hozzáteszik, hogy Czeglédy Csabának sokkal fontosabb lehet ez a választás. Mivel jelenleg is több büntetőügy vádlottja, egy országgyűlési képviselőségből adódó mentelmi jog jól jöhet számára a nehezebb napok idejére. A politikus azonban korábban többször cáfolta, hogy ezen kedvezmény miatt méreti meg magát. „Ha bekerülök a Parlamentbe, és esetleg lenne is mentelmi jogom, akkor sem kívánok élni vele. Kérni is fogom a remélhetőleg mostani ellenzékből álló többségtől, hogy függesszék fel a mentelmi jogomat, mert nekem erre nincsen szükségem.

A személyes véleményem amúgy is az, hogy az egész mentelmi jog intézményét el kell törölni” – nyilatkozta az ATV-nek.

 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!