hetilap

Hetek hetilap vásárlás
„A honfoglaló magyarság soknemzetiségű közösség volt" - Interjú Neparáczki Endrével
Árpád, a hun
„A honfoglaló magyarság soknemzetiségű közösség volt" - Interjú Neparáczki Endrével

A honfoglaló magyarság soknemzetiségű közösség volt.(Forrás: Wikpédia / Feszty Árpád – A magyarok bejövetele, részlet)

2020. 08. 17.
Nemzetközi eredmények is megerõsítik a magyar kutatók téziseit, miszerint az ázsiai hunok férfi ágú genetikai vonalai közösek lehettek a honfoglaló magyarokéval és az Árpád-házzal – adta hírül a Magyarságkutató Intézet. A témáról Neparáczki Endrével, az intézmény Archeogenetikai Kutatóközpontjának igazgatójával beszélgettünk.

II. Szulejmán és Tom Hanks is ugyanahhoz a genetikai markercsoporthoz (R1a haplocsoport) tartozik, mint III. Béla, illetve azok az egykori hunok, akiknek a maradványai egy Közép-Mongóliában feltárt, Krisztus idejében használt temetőből kerültek elő. Mennyire célravezető genetikai eredményekből történeti következtetéseket levonni? 

– Fontos rögzíteni, hogy genetikai kutatások alapján csakis genetikai következtetéseket vonunk le – majd megvizsgáljuk, hogy ezek mely történeti következtetésekkel, hipotézisekkel mutatnak párhuzamot. Az őstörténet kerekasztalánál ott ülnek a tudományágak képviselői, és mindegyik felteszi az asztalra az eredményeit, amelyeket összevetve fényt lehet deríteni a vakfoltokra. A genetika a legutóbbi időkig nem ült ennél az asztalnál, és eleinte meg is riadtak a társadalomtudósok, hogy szorítani kell egy kis helyet nekünk. Ez ugyanis azzal járhat, hogy a genetikai eredmények fényében egyes bevett hipotézisek súlya csökken, vagy akár tarthatatlanná válik.  

Az írásos és szóbeli hagyományokat, amelyek az Árpád-ház hunokkal való rokonságára utalnak, a genetikai kutatások megerõsítik.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!