hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az ATV sem most, sem a választások után nem lesz bulvárcsatorna
Interjú Németh S. Szilárd vezérigazgatóval

2017. 09. 14.
Nem lesz bulvártévé az ATV-ből, amelynek ma lényegesen több 50 évnél fiatalabb nézője van, mint egy évvel ezelőtt volt, és amely minden kormánynak a kritikusa kíván lenni – mondta a Heteknek Németh S. Szilárd, a csatorna általános vezérigazgatója, aki szerint az ATV egy kilenchónapos reformkorszak végén van, és kialakult az a műsorstruktúra, amellyel neki tudnak vágni a 2018-as országgyűlési választás kampányának.

– Az utóbbi hónapokban rengeteg minden változott az ATV-ben és az ATV körül. Ha ki kellene választanod a három legfontosabb változást, melyek lennének azok?

– Az egyik az Egyenes beszédet érinti, ami rögös utat járt be Kálmán Olga távozása után, de sikerült megőrizni a nézőinket. Rónai Egon egy remek férfikarakter, Demcsák Zsuzsa pedig friss, modern stílust ad az egész műsornak. Ilyen erős kisugárzású műsorvezetőink korábban nem voltak.

A másik fontos változás, hogy sikerült összeraknunk a vasárnapot. Vasárnap esténként sztárparádét kapnak a nézők az ATV-n. Elindult a Frizbi, és a Heti Napló Sváby Andrással, majd szeptemberben a #Bochkor.

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!