hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Brutális start
Gyakorlatilag megkezdődött a 2018-as választás kampánya

2017. 04. 06.
Brutális választási kampányra számít Semjén Zsolt, derül ki a miniszterelnök-helyettes minapi, a Magyar Időknek adott interjújából. Semjén azt is elmondta, szerinte ősztől fog bedurvulni, „extatikussá” válni a kampány, mégpedig a tehetetlen ellenzék dühe miatt. Lehet, hogy Semjén tévedett, legalábbis a kezdési időpont tekintetében, ugyanis a hét vége óta meg­lehetősen felpörögtek az események és az indulatok is. A két póluson jelen­leg a kormány, illetve a Jobbik és a Simicska-család alkotta egység áll, a bal­oldali ellenzék most halkabb.

Pénteken kerültek utcára a Jobbik óriásplakátjai, a „Ti dolgoztok – ők lopnak” üzenettel. A második tagmondat jelentését Orbán Viktor, Mészáros Lőrinc, Rogán Antal és Habony Árpád arcképe segít értelmezni, a hangulatot pedig az „ezért alacsonyak a nyugdíjak” magyarázó szöveg fokozza. A Jobbik Simicska Lajos plakáthelyein kampányol, ami tovább erősíti a Fidesz egykori pénztárnoka és a radikális párt összefogásáról szóló vélelmeket. Amit természetesen a két Simicska – Lajos és fia, Ádám – nyilatkozatai sem árnyalnak, sőt: Simicska Ádám nemrégiben kijelentette, hogy a Jobbik kétharmados győzelmére számít jövőre, Simicska Lajos pedig azt mondta, minden szimpátiája a Jobbiké, amelynek egyedüliként van esélye a Fidesz legyőzésére. 

A Fideszben meglehetősen kiakadtak a „Ti dolgoztok – ők lopnak” plakátokon. Az atv.hu úgy értesült, hamarosan ellenplakátkampánnyal felelnek, melyen Simicska Lajos mint bábjátékos, Vona Gábor Jobbik elnök mint marionettfigura fog szerepelni. Emellett azonban – legalábbis Simicskáék állítása szerint – pszi­chológiai hadviselés is kezdődött a nagyvállalkozó ellen: Veszprém megyei családi háza környékét lesifotósok lepték el a hét végén, akik állítólag Simicska két kiskorú gyermekét is zaklatták. Bátyjuk, Simicska Ádám vasárnap este több Facebook-posztban is ezt állította, és először Győri Tibor üzletembert, Habony Árpád üzlettársát fenyegette meg, majd apja üzenetét tolmácsolva azt írta: ha a „Habony-média” nem száll le a gyerekekről, „ki lesznek belezve”. Újabb bejegyzését már a miniszterelnöknek – „Viktor!” – címezte az ifjabb Simicska, és félreérthetetlen utalásokat tett arra, hogy kínos információk­kal rendelkeznek Orbán Viktor családjáról.

A miniszterelnök másnap sajtófőnökén keresztül annyit üzent, hogy nem kíván reagálni a fenyegetőzésre. A Hetek ugyanakkor kormányközeli forrásokból úgy értesült, hogy a miniszterelnököt kifejezetten irritálja egykori barátja fenyegetőzése, és családja megtámadását egyfajta vörös vonal átlépésének tekintené.

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!