December 8-án osztották ki a HISZ aktivistái a MGYLJ Alapítvány által szervezett csomagok utolsó körét. A munka azonban hónapok óta feszített tempóban zajlott: hónapról hónapra az ország 359 települését keresték fel a szervezet önkéntesei, hogy összesen közel 7500 bölcsődéskorú kisgyermek részére élelmiszercsomagokat juttassanak el.
„Az alapítvány számos nagy áruházláncot győzött meg arról, hogy valós és égető szükségről van szó: ők biztosították a szétosztott élelmiszereket. A HISZ-re hárult az akció logisztikai szervezése, ami komoly erőpróbát jelentett a számunkra” – mutatta be az akció hátterét Kiss Péter igazgatóhelyettes.
Jótevő 2017
A szeretetszolgálat ezen programját irányító Kiss azt is elmondta a Heteknek: szűk 9 hónap alatt több mint 600 tonna élelmiszer kiosztását szervezték meg az ország több száz településén több ezer családnak. „Egy előzetes egyeztetés és koordinálás után az élelmiszerláncok a járási központokig szállították el a havi átlagban 67 tonna élelmiszert. Az önkénteseink itt szervezték meg az adományok felpakolását és kiszállítását a településekre, ahol a nagyobb lélekszámú településen levő önkormányzatok maguk segítettek abban, hogy az adományok eljussanak a családokhoz, míg a kisebbekben mi vittük ki a családokhoz a csomagokat. Az akcióba minden egyes hónapban száznál is több önkéntesünk kapcsolódott be, a családokhoz általában osztásonként 6 liter tejet, 1 kg rizst, 1 kg müzlit és 1 kg búzadarát juttattunk el” – mondta Kiss.
Habár a törvények szerint a kisgyerekek napi étkeztetését helyi szinten az önkormányzati intézményeknek biztosítaniuk kell, a rendszerben vannak, voltak hiányosságok. „Olyan kisgyermekekről van szó, akik bár a legrosszabb helyzetű családokban élnek, mégsem kapják meg a törvény által biztosítandó egész napi ellátást” – áll a Minden Gyerek Lakjon Jól! Alapítvány közleményében, amely a gyermekélelmezési program ismertetőjét tartalmazta. A tájékoztató alapján a kisgyerekek törvényben biztosított ellátása ott sérül, ahol az önkormányzatok nem rendelkeztek kellő anyagi forrással bölcsődék üzemeltetéséhez. Így pontosan a legszegényebb régiókban vált jellemzővé, hogy a 3 év alatti gyerekek élelmezése gondot jelenthetett a családoknak.
A MGYLJ Alapítvány és a HISZ közös programja deklaráltan határozott időre indult, a kormánytól ugyanis már a kezdetek kezdetén volt ígéret és szándék arra, hogy a fennálló problémát kezeljék. Némi csúszással ugyan, de január 1-jétől valóban rendeződés jöhet. Az újév-től kezdve az önkormányzatoknak ugyanis kötelességük lesz bölcsődei ellátást biztosítani mindenkinek, aki ezt kérvényezi. A jogszabály különböző megoldásokat is lehetővé tesz, melyek főként a kisebb falvakban válhatnak jellemzővé. Az önkormányzatok családi vagy munkahelyi bölcsődét nyithatnak, de lehet arról is szó, hogy az óvoda mellett működjön olyan csoport, ahol az óvodáskorúnál fiatalabb gyerekeket helyezhetik el a szülők.
„A helyzet ugyanakkor továbbra sem száz százalékban rendezett. Tanítási szünetben továbbra is döntően az önkormányzatok forrásain, szervezőképességén múlik, hogy tudnak-e a leginkább rászoruló kisgyerekes családok számára étkezési lehetőséget biztosítani. Ez érinti a szünidőt, ünnepnapokat – például a szentestét is –, de a hétvége is ide tartozik” – mutatja be a még fennálló problémákat Kovács Sándor, a HISZ vezetője.
A halmozottan hátrányos helyzetű térségekben az önkormányzatok gyakran civil szervezetekkel, egyházakkal együttműködve igyekeznek enyhíteni a súlyos helyzeten. A Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata az idei évben is elindítja „Jótevő” programját. Ennek az akciónak a keretében – hála a jószívű felajánlóknak és önkénteseknek – a legutóbbi téli-tavaszi krízisidőszakban összesen 15 millió forint értékű élelemiszer, és további mintegy 7 millió forint értékű ruha- és cipőadománnyal tudott segíteni a nélkülöző magyar családokon a Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata.