hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Gránitrugalmasság - Hetedszer módosul az Alaptörvény

2016. 10. 06.
Hetedszer is módosíthatja a kormánytöbbség a 2012-ben hatályba lépett Alaptörvényt, ezúttal a kvótanépszavazás nyomán. A Jobbik korábban már javasolt egy, a most tervezetthez hasonló változtatást, de akkor azt a Fidesz elvetette.

Orbán Viktor miniszterelnök a kvótanépszavazást követő második napon bejelentette, hogy négy helyen szükséges az Alaptörvény módosítása. A négy módosítás közül egyet ismertetett: eszerint „A szabad mozgás és tartózkodás jogával nem rendelkező személyt Magyarországra csak a magyar hatóságok által egyedileg elbírált kérelmére, az Országgyűlés egyedi eljárásában meghozott, törvényes hatá­rozat alapján lehet betelepíteni. Tilos a csoportos betelepítés.”

Néhány hónapja még nem támogatta a Fidesz

Az Alaptörvény újabb módosításához a Jobbik támogatása is szükséges lesz. A radikális párt – úgy tűnik – hajlandó segíteni a kormánypártoknak, bár emlékeztetnek rá, hogy fél évvel ezelőtt ők úgy módosították volna az Alaptörvényt, hogy annak alapján feleslegessé vált volna a népszavazás. Az akkori jobbikos módosítást azonban a kormányoldal elvetette.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!