Mi lehet a gond egy nyílt társadalommal? Ha az ember kicsit is szabadelvű, és nemcsak hisz az egyén jogaiban és felelősségében, de kollektivista elvárások helyett arra is alapozná a társadalom szabadságát, akkor nem kívánhat magának jobbat egy nyílt társadalomnál. Nem másról, mint a liberális demokrácia közhelyes alapjairól lenne szó: szétválasztott hatalmi ágakról, működő fékekről és ellensúlyokról, a szólás és a lelkiismeret szabadságáról, egészen addig a határig persze, amíg az nem sérti mások ugyanilyen szabadságát. A nyílt társadalom tehát nem szabados, hanem szabad, például nem a szőnyeg alá söpri, tabusítja, hanem bátran megvitatja problémáit: senki nem államosíthatja vagy sajátíthatja ki a nyilvánosságot.
„Nyitottnak nevezünk egy társadalmat, ha az pluralista, ha tiszteli és óvja tagjainak autonómiáját, és ha a kritika szelleme hatja át. Pluralizmuson az együttélő hitek, világnézetek, életfelfogások, kultúrák szabad sokféleségét értjük” – foglalta össze a lényeget Kis János. A gond csak az, hogy a nyílt társadalom nevével leginkább összeforrott civil network és annak alapítója-finanszírozója, Soros György úgy sajátította ki magának ezt a fogalmat, hogy közben mintha egyre inkább az ambiciózus terv ellentétén dolgozna. Ennek alapja pedig az a popperi tévedés, hogy mivel a 20. század két totalitárius rezsimje abszolútnak hazudott „igazságokat” hirdetett, ezért a legjobb kimondani, hogy nincs végső, objektív igazság, minden mindennel egyenértékű.
Így válik az állítólagos „nyílt” társadalom a valódi nyílt társadalom ellentétévé: az együtt élő hitek, világnézetek, a „kultúrák szabad sokfélesége” posztmodern, tét nélküli értéksemlegességet, kulturális relativizmust, végső soron nihilizmust eredményez. Minden elmegy. A szabadság eszméje épp olyan jó és épp annyit ér, mint annak tagadása, a lényeg, hogy a békés egymás mellett élés jegyében megférjenek. Ez természetesen nem fogja védeni az egyének autonómiáját, hiszen a szabadság ellenségei, tagadói, aláásói mindig is jobban értenek a zajos térfoglaláshoz, mint az egyéni jogokkal, a magántulajdon szentségével, a ráció és a lelkiismeret parancsával vesződő individualisták.
2016. 09. 09. (XX/36)
