hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Hack Péter: Ezért nem

2016. 09. 29.
A legutóbb 2015 szeptemberében írtam a Hetekben a migrációs krízis európai és magyar politikára gyakorolt hatásáról (A baloldal válsága. Hetek, 2015. szeptember 18.). Ekkor úgy láttam: ha a baloldal nem néz szembe ennek a kérdésnek a súlyával, akkor nagyon könnyen elveszítheti a 2014 után megmaradt támogatóit is.

Az elmúlt egy évben kiderült: a magyar és az európai baloldal kép­telen érdemi választ adni a migráció kérdésére. A magyar baloldal hangadói továbbra is úgy látják, hogy a migráció csak ürügy Orbánnak, hogy hatalmon tudjon maradni. Ezzel nem az a baj, amit a miniszterelnökről mondanak, hanem az, hogy ezzel magát a migrációs problémát álproblémának mutatják be, ami egyszerűen nem igaz.

Amit Orbán jobban látott

Ma az egy évvel ezelőttinél is világosabban látszik: az Orbán-kormány tevékenységével kapcsolatos minden jogos kritikai észrevétel ellenére azt kell mondanunk, hogy a magyar kormány egy évvel ezelőtt jobban megértette ennek a folyamatnak a lényegét, mint az európai vezetők döntő többsége. Ennek elismerése nem jelenti azt, hogy a kormány jól végzi általában a dolgát. A korrupció, az igazságszolgáltatás függetlenségének és általában a jogállamnak a gyengítése vagy az egészségügy és az oktatás elhanyagolása mind valós probléma. A kormány tevékenységével kapcsolatos kritikák azonban nem vezethetnek oda, hogy a migráció kérdésében letagadjuk a kézenfekvő tényeket.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!