hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A Fidesz bekeményíthet korrupció-ügyben
„Mindenki magáért felelős”

2016. 09. 22.
Mintha fordulat lenne érzékelhető egyes korrupciógyanús ügyekben a Fidesz háza táján. Úgy tűnik, néhány védhetetlen ügy főszereplőjének beáldozása befelé is üzenet értékkel bír: már nem mentenek meg mindenkit.

Mengyi Roland, Farkas Flórián, Simonka György: három kormánypárti politikus, akik körül elfogyni látszik a levegő.

A Voldemort nagyúrként elhíresült Mengyi Roland mentelmi jogát szeptember 12-én egyhangú döntéssel felfüggesztette a parlament, s így megindulhat az ügyészségi vizsgálat, hogy kiderítsék, mennyi alapja van a 168 óra cikksorozatában a nyilvánosság elé tárt gyanúnak. A lap nyomozati anyagokra hivatkozva megírta, hogy egy országos szociális szövetkezeti hálózat létrehozója Mengyi Rolandhoz fordult uniós pályázati pénzek elnyeréséért. Mengyi összehozta egy pályázatíróval, aki később megmondta, hogy miután elnyerik a támogatást, a pénz felét vissza kell fizetniük. Mivel közeledett a 2007–2014-es uniós ciklus támogatási keretösszegének elköltési határideje, a pályázatot átírták, a jelentkezők körét húsz szövetkezetre csökkentették. A nyertesek szociális hálózatépítésre kapták volna a pénzt, ám ekkor már a megítélt összeg 90 százalékát kellett volna visszaosztani. Bár kifizetésre végül nem került sor, a nyomozás során szerzett bizonyítékok olyan erősek, hogy az ügyészségnek lépnie kellett. Mengyi Roland ügye a jobboldali politikai közélet elitjének szokásos kötcsei találkozóján is téma volt, Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta: „Roland példája is azt mutatja, hogy akármit is tesz, mindenki saját magáért felelős.”

Farkas Flórián roma felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos ügye bonyolultabbnak tűnik: róla az elmúlt egy évben mondták már azt, hogy az egyéni karrierjének annyi, „az megy a lecsóba” (Lázár János), de hallhattuk azt is, hogy „annál biztosabb a pozíciója, minél inkább támadja az ellenzék” (Orbán Viktor). A napokban ismét fordult a szél, Németh Szilárd Fidesz-alelnök ugyanis az ATV-ben azt nyilatkozta, hogy Farkas Flórián mentelmi jogát is kiadja a Fidesz, ha az ügyészség kéri. Farkas az Országos Roma Önkormányzat által elnyert 1,6 milliárd forintnyi, uniós támogatásból származó pénz elköltése miatt kerülhet bajba: mint többször megírtuk, az összeg nagy részét szabályellenesen fizették ki úgy, hogy az eredeti célként kitűzött munkahelyteremtésből semmi nem valósult meg. A szerződéseket túlnyomó részben Farkas vagy a hivatalvezetője írta alá. A roma politikus tavaly ősz óta gyakorlatilag eltűnt, egyszer sem szólalt meg, a sajtó számára elérhetetlen. Az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala, az OLAF ugyanakkor a közelmúltban kihallgatta, és őt hallgatta meg elsőként a nemrégiben felálló, Lázár János által vezetett stratégiai kormánykabinet is. Árulkodó jel az is, hogy szeptember közepén a fideszes többség kizárta az Európai ügyek bizottságából.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected] - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!