hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A népszavazás és a szétzilált baloldal
Lesz-e MSZP–DK-összeborulás?

2016. 08. 25.
Nem lesz közös kampány, de mindkét ellenzéki párt beleáll az októberi kvótanépszavazás bojkottjába, tudta meg a Hetek az MSZP-től és a DK-tól. A szocialisták humoros elemeket is felvonultatnak a választók távoltartására, a DK pedig abban bízik, hogy a kormányoldal már elérte a mozgósítás felső határát, így mostantól az ellenzéké a pálya.

Közösen kampányol a kvótanépszavazás bojkottja mellett az MSZP és a DK – írta néhány hete az egyik baloldali napilap. Nyakó István, a szocialisták politikusa azóta is magyarázkodni kényszerül, ugyanis, mint a Heteknek megerősítette, nincs szervezeti szintű együttműködés a két párt között. A népszavazási bojkott mellett kardoskodó párt ugyanakkor tervez kampányt, de önállóan. A részleteket Budai Bernadett, a szocialisták szóvivője osztotta meg lapunkkal. Szeptember 3-án választmányi ülést tartanak, ami egyúttal a kampánynyitó rendezvényük is lesz. Ott mutatják be a sajtónak a plakátokat. „Lesznek nagyon kedves, kellemes poénok a kampányban”– mondta sokat sejtetően az ATV-ben Molnár Gyula szocialista elnök, ugyanakkor elismerte, ez akár kontraproduktív is lehet egy nem a humoráról ismert párt részéről.  

Az MSZP mindenesetre azt akarja bemutatni szűk egy hónap alatt, hogy „a gyűlöletkormány népszavazása az Európai Unióból való kilépés előszobája, Orbán Viktor ugyanis ki akarja mondatni a magyarokkal, hogy ránk nem érvényes az európai jog”.

Budai Bernadett azt mondta, azért kérik a népszavazástól való távolmaradásra szimpatizánsaikat, mert így tudja az MSZP megvédeni Magyarország európai uniós tagságát. Mindenesetre a párt jelenleg elég nagy lemaradásban van: mint a Hetek megírta, a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Kft. augusztus elejei felmérése szerint a szocialista szavazóknak csupán alig egyharmada mondta azt, hogy kész követni pártja útmutatását, és biztosan bojkottálja a népszavazást. Egy másik kutatás szerint a megkérdezettek közel fele biztosan részt venne egy „most vasárnapi” kvótanépszavazáson, ami a kormány sikerét vetíti előre. Ám ugyanebben a kutatásban a megkérdezettek 28 százaléka az MSZP földkérdésről szóló népszavazásán is biztosan részt venne – noha ilyen népszavazás nem is lesz. Ez tehát arra utal, hogy a kormányoldal mégsem mehet biztosra. 

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!