hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Önálló párt marad-e az MSZP?
Gőgös Zoltán újraválasztott elnökhelyettest kérdeztük

2016. 07. 11.
Molnár Gyula volt újbudai polgármester váltja Tóbiás Józsefet az MSZP elnöki posztján, így döntött a szocialista párt szombati tisztújító kongresszusa. A szavazás második fordulójában Molnár Gyula 176, Tóbiás József pedig 133 szavazatot kapott. Távozni kényszerült az MSZP választmányi elnöke is - Botka László helyett Hiller István korábbi pártelnököt bízták meg a választmány vezetésével. Hiller 201 szavazattal győzte le a 134 szavazatot gyűjtő Botkát.

Az MSZP elnökhelyettese  Gőgös Zoltán maradt, a három alelnök egyike pedig a posztot eddig is betöltő Ujhelyi István (262 szavazat) lett. Szintén alelnöknek választották Nemény Andrást, a párt Vas megyei elnökét és Gúr Nándor országgyűlési képviselőt.

2018-ig minden olyan halasztható problémát félre kell tenni, ami gátja lehet a párt normális működésének, hogy a kormányváltásra lehessen koncentrálni. Ez utóbbihoz azonban nem elég a szocialista párt, szükség van az ellenzéki erők együttműködésére, beleértve a szakszervezeteket és a civil mozgalmakat egyaránt – magyarázta a Heteknek Gőgös Zoltán. Számára az együttműködésbe az is beleférne, hogy nem az MSZP adja a miniszterelnököt, bár – hangsúlyozta – a szocialista párt messze a legerősebb ellenzéki szereplő, amely szerinte a Jobbiknál több támogatóval bír. Ami a technikai részleteket illeti, úgy gondolja, Veszprém vagy éppen Salgótarján jó példa arra, hogy valóban lehet úgy sikeres közös jelöltet állítani, hogy annak személyéről a helyi szereplők egyeznek meg. A 106 választókerületből 60-ban kellene ilyen közös jelölt 2018-ban, ha ez megvan, akkor jó eséllyel sikerülhet a kormányváltás – kalkulált Gőgös.

Gőgös szerint az MSZP-nek addig is küzdenie kell az igazságtalanságok ellen, le kell leplezni az általa fideszes mutyinak nevezett jelenségeket és alternatívát kell felmutatni. Az elnökhelyettes saját szakterületéről vesz példát, hogy miként lehet az állami földeket hasznosítva százezer új munkahelyet teremteni. Bár ő optimista, azt nem tagadja, hogy a párt aktivistahálózata megerősítésre szorul, de – jegyezte meg – nincsenek könnyű helyzetben, hiszen a Fidesz az állami média mellett más médiumokat is kontrollál és sokmilliárd forintnyi pártpénzből gazdálkodhat, miközben az MSZP 2 milliárdos adósságát koptatja.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected] - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!