hetilap

Hetek hetilap vásárlás
MSZP: fordulat után, tisztújítás előtt
Interjú Kunhalmi Ágnessel

2016. 04. 14.
Hosszas huzavona után az Országgyűlés kedden eltörölte a vasárnapi zárva tartást, ami nem kis részben az MSZP sikerének tekinthető. Ugyanakkor a tisztújításra készülő párt a jelek szerint koránt sincs jó állapotban. Kunhalmi Ágnes budapesti elnököt az MSZP állapotáról és kilátásairól is kérdeztük.

Decemberben sikerült letennie az angol nyelvvizsgát, aminek a hiánya miatt eddig nem vehette át a diplomáját – és ezzel jól meg is találták a 2014-es választási kampányban.

– A Fideszben időről időre próbálkoznak a bemocskolásommal, de ez már a választások idején sem működött. A nyelvvizsgaügy is kreált volt, soha nem hazudtam azt, hogy megvan, amíg nem volt meg, de a propaganda hangosabb volt. Egy a tanulság: én pontosan tudom, hogy kemény feladat megszerezni, munka, iskola mellett pláne. Mindazonáltal továbbra sem támogatom, hogy bárki nyelvvizsga nélkül diplomához jusson, mert a mai világban legalább az angol nyelvre alapvető szükségünk van. Sőt, egy igazán jó iskola 14 éves korukra el tudja juttatni a gyerekeket a nyelvvizsgáig. Erre egy jó állami iskola képes kell, hogy legyen.

Ha jól kalkulálok, akkor ön szinte az összes szocialista kormány alatt diák volt – vagy általános iskolába, vagy egyetemre járt. Az önök kormányai is bőven tehettek volna azért, hogy ezt a célt elérjék…

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!