hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Iskolák a tűréshatáron
Figyelmeztető sztrájk a közoktatásban

2016. 04. 14.
Komoly társadalmi támogatottsága van a pedagógustiltakozásoknak, melyekből most három is lesz pár nap alatt: két szakszervezeti sztrájk és egy polgári engedetlenségi akció. A sztrájkköveteléseket a kormány igyekszik bérköveteléseknek beállítani, és azt hangoztatja, hogy a várható demonstrációk veszélyeztetik az eddigi megállapodásokat. A szakszervezetek szerint viszont eddig egyik kérdésben sem született megállapodás, és éppen ezért kerül sor a sztrájkokra.

„A sztrájk egy komoly nyomásgyakorló eszköz, amikor a feleknek nem sikerül megállapodni” – nyilatkozta Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke annak kapcsán, hogy a PSZ országszerte minden iskolában egész napos sztrájkot hirdetett április 20-ára. A még elégséges szolgáltatásokról – azaz a tanulók felügyeletének pontos mikéntjéről – lapzártánkig nem sikerült megegyezniük a minisztériummal, de a PSZ mindenképp meg­tartja az akciót. Különféle szülő- és diákszervezetek egyaránt jelezték együttműködésüket, akárcsak a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) által meghirdetett április 15-ei kétórás figyelmeztető sztrájkkal és a Tanítanék Mozgalom egyidejű polgári engedetlenségi akciójával kapcsolatban is. A társadalmi támogatottságot jól tükrözi, hogy a nézők 80 százaléka tartotta jogosnak az április 20-ai pedagógussztrájkot még a TV2 Mokka című műsorának telefonos közvélemény-kutatásában is.

A három akciót annak ellenére is megtartják az érintettek, hogy kormányzati részről ígérgetések és burkolt fenyegetések egyaránt elhangzottak. „A 25 pontos követelésükből eddig 20 pontban sikerült megállapodnunk a PSZ-szel, akivel január óta tárgyalunk. Sajnálom, hogy kockáztatják ezeket az eredményeket” – mondta Balog Zoltán, a humán tárca minisztere nemrég az ATV Szabad szemmel című műsorában. Kifejtette: négy kérdésre szűkült le a PSZ követelése, három bérügyeket érint, ami plusz 50 milliárd forintot jelentene a költségvetésben, holott eddig több száz milliárdot fordítottak béremelésre. „Erről nem szándékozunk megegyezni, több béremelés nincs ebben a rendszerben” – fogalmazott Balog. Hozzátehetjük: az OECD-adatok szerint a magyar pedagógusok így is a legalulfizetettebbek közé tartoznak.

A PSZ azért sztrájkol, mert egyrészt a Klik átszervezését és az iskolák teljes önállóságát követeli, másrészt a nem pedagógus munkakörben dolgozók bérrendezését, harmadrészt a tanárok heti 22 órában fixált kötelező tanóraszámát (a mostani 22-26 óra helyett), negyedrészt a minőségi bérpótlék visszaállítását. Gallóné szerint kénytelenek voltak a 25 pontos követelésüket (tanszabadság, tankönyvek, tankötelezettségi korhatár, szakképzés, egész napos iskola, óraszám stb.) a sztrájkjognak megfelelően a munkavállalói szempontokra redukálni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!