Az erdélyi magyar politikus és a román restitúciós (jóvátételi, kárpótlási, szó szerint helyreállítási) hatóság kártérítési bizottságának másik hét volt tagja ellen hivatali visszaélés gyanújával emelt vádat a korrupcióellenes ügyészség (DNA). A vádirat szerint 85 millió euró kárt okoztak az államnak azzal, hogy a piaci értéknél jelentősen magasabb kártérítést ítéltek meg a kommunizmus idején államosított ingatlanokért. Markó Attila korábbi nyilatkozataiban ártatlannak mondta magát, ügyét a restitúciós folyamat megakasztását szolgáló támadásnak minősítette, és kifejezte reményét, hogy Budapest nem adja ki a román hatóságoknak. A képviselői mandátumáról nemrég lemondó, majd Budapesten bujkáló politikus a Mandinernek konspiratív körülmények között adott interjújában azt mondta, nem bízik a román igazságszolgáltatásban, miután a sepsiszentgyörgyi református Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatása miatt tavaly három év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, és visszaállamosították a református egyház iskolaépületét.
A Mikó-ügy
Tibori Szabó Zoltán kolozsvári újságíró a történteket a következőképpen foglalta össze a Heteknek: az egykor a református egyház tulajdonát képező sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületét a román állam 1948-ban államosította. Az 1989-es rendszerváltást követően elfogadott törvény értelmében az ingatlant az Országos Restitúciós Bizottság visszaszolgáltatta; 2002-ben már a református egyház telekkönyvezte. A döntést követően a bizottság tagjai ellen az épületben ingatlannal bíró két tulajdonos – az egyikük magyar nemzetiségű – polgári pert indított, amit elvesztettek, a református egyház tulajdonjogát pedig a brassói Táblabíróság 2006. március 15-i jogerős határozata megerősítette.
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »
A Pride titkolt eredete
A melegmozgalom programját évtizedekkel ezelőtt megírták »
Pergamon ősi titka és Európa sorsa
Hogyan került a „Sátán oltára” Berlinbe? »