hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nagy lendület, öngólok a Fideszben
Mesterterv nélkül

2014. 12. 18.
Drámai a hangulat a Fidesz politikusai és háttéremberei között, mert azt érzik, hogy szakad a társadalmi támogatottságuk. Ennek oka leg­inkább az Odüsszeia soraival adható vissza, miszerint – idézzük – „önnön buta vétkeikért odavesztek a társak”. A népszerűségvesztés mögött ugyanis egyértelműen önmaguk politikai hibáit és bűneit azonosítják. Úgy tudjuk, a Fidesz politikusai között vannak, akik azon dolgoznak, hogy fordulat álljon be azokon a területeken, ahol szerintük „vérzik” a kormány­zás, így például kiegyeznének Simicska Lajossal, lecsendesítenék az RTL Klubbal kirobbant, feleslegesnek tartott médiaháborút, és visszavennének a népet irritáló urizálásból is. Az persze kérdéses, hogy ez utóbbihoz kell-e majd vezéráldozatot hozni. Hallottunk ugyanis olyan vélekedést, hogy ez elkerülhetetlen.

Katasztrofális – foglalta össze lapunknak egy a kormányzati apparátusban dolgozó, vezető beosztású technokrata szakember, hogy miként látja belülről az Orbán-kabinet választások utáni heteit. Forrásunk szerint teljesen felesleges, az embereket bosszantó, valójában jelentéktelen adókkal és intézkedésekkel szalámiznak le magukról társadalmi csoportokat, miközben az intézkedések mögött nem valamiféle zseniális „mesterterv” húzódik meg, hanem rögtönzések, átgondolatlan ötletelések sorozata. Miközben ugyanis a minisztériumokban számolni tudó szakemberek garmadája áll rendelkezésre, a politikusok legkevésbé a kormányzati szakemberekre számítanak. Érdemben nem hallgatják meg őket, még a legintelligensebbnek tartott politikusok is csak a saját fejük után mennek, a döntéseik mögé pedig nem készíttetnek érdemi háttérszámításokat. Pontosabban az történik, hogy a politikusok kitalálnak valamit, beleszeretnek önnön gondolatukba, majd ehhez „gyártatnak” le olyan elemzéseket a stábbal, amelyek a döntésüknek hivatottak érvrendszert biztosítani. Így azonban nem egy valós társadalmi problémára találnak gyógyírt, hanem a valódi problémák megoldásának elmaradását próbálják palástolni egy „fedőtörténettel”, ami pedig hamar „visszaüt”, hisz nem a valóságból táplálkozik.

A kormányzati stábban dolgozó, magas beosztású forrásunk ilyen, teljesen felesleges ötletnek minősítette a vasárnapi zárva tartás kérdését, ami szerinte politikai értelemben nem sokat hoz a konyhára, ellenben tízezreket idegenít el a Fidesztől, illetve nyilván elbocsátásokat fog okozni. Hasonló az M0-ást érintő új adó bevezetése, ami elmondása szerint „cirka 200 ezer ingázót és 500 ezer, az agglomerációban élő állampolgárt érint”.

„Azt mondjuk, hogy Magyarország jobban teljesít, majd a választások után azt látja a nép, hogy mindenféle trükkös módszerrel, először az internetadóval, majd most ezzel az M0-ás plusz útdíjjal pénzt akarunk bezsebelni. Ráadásul vacak pár tízmilliárdról van szó, ami a teljes költségvetéshez képest semmi, de arra jó, hogy azt sugallja: ezek eddig hazudtak arról, hogy minden rendben van, soha ilyen jól nem állt az ország” – magyarázta a forrásunk, aki azt is kifejtette, hogy szerinte milyen politikai tervezés áll e jelenség hátterében.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!