hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Áttörnek?
A Jobbik nagy reményekkel fut neki az önkormányzati választásoknak

2014. 10. 17.
Az önkormányzati választásokon a Jobbik akár meg is duplázhatja polgármesterei számát, elsősorban a kistelepüléseken indulnak jó esélyekkel. A megyei közgyűlésekben különösen felülreprezentáltak lehetnek Vonáék, sőt, adott esetben a Fidesz szövetségeseiként is számításba jöhetnek majd. A fő kérdés azonban az, hogy igazi nagytelepülésen át tudnak-e törni. Ez derül ki a szélsőjobboldali párt esélyeit vizsgáló elemzésekből.

Négy éve 212 jobbikos polgármesterjelölt indult az önkormányzati választáson, és jelenleg hét település van, ahol szélsőjobboldali vezető van hivatalban. Hozzájuk kell számolni azt az 5 független polgármestert, akik szintén a párthoz kötődnek. Ezt az eredményt szeretné vasárnap jócskán felülmúlni a Jobbik, és nemcsak a jelöltek számában (267 aspiráns indul a polgármester székért színeikben), hanem a hatékonyságot illetően is: várakozásaik szerint 40-50 győzelemnek örülhetnek majd. A Political Capital (PC) elemzéséből kiderült, hogy a Jobbik már a jelöltállítás során is arra törekedett, hogy ne csak a kistelepüléseken, hanem a közepes és nagyvárosokban is egyre inkább teret nyerjen. Ez abból is látszik, hogy amíg négy éve jelöltjeik bő harmada indult tízezer fő feletti településen, addig most minden második – miközben az ennél kisebb településeken csökkent a jelöltállítási aktivitásuk.
Juhász Attila, a PC elemzője ugyanakkor rámutatott: a Jobbik ennek ellenére továbbra is jellemzően a kistelepüléseken számolhat reális győzelmi esélyekkel. Ezt arra alapozzák, hogy a tavaszi országgyűlési választásokon a listás szavazatok tekintetében a Jobbik 41 településen végzett az első helyen, vagy közelítette meg legalább 5 százalékpontnyira a győztes pártot (nyilván többnyire a Fidesz–KDNP-t), ám ezek közül 27 község volt. Ez alapján esélyük lehet a győzelemre további 4 nagyközségben (Mezőfalva, Szirmabesenyő, Tuzsér, Öcsöd), három 10 ezer fősnél kisebb városban (Füzes­abony, Sajóbábony, Mándok), hat 10 ezer fősnél nagyobb városban (Gyöngyös Törökszentmiklós, Heves, Sajószentpéter, Ózd, Tiszavasvári) és egyetlen megyeszékhelyen, Miskolcon. Juhász Attila azonban felhívta a figyelmet arra, hogy az országgyűlési választás eredményét nem lehet „egy az egyben” kivetíteni az önkormányzati választásokra, minél kisebb egy település annál jobban torzíthat ez a modell. Ennek az az oka, hogy a kistelepüléseken a választói preferenciákban sokkal jobban dominál az adott jelölt személye, mint a nagyobb városokban. Ezért a PC elemzői arra számítanak, hogy 20 és 30 között lehet azoknak a településeknek a száma, ahol jobbikos lesz a polgármester. Vonáék települési stratégiája egyébként nem változott: továbbra is a rendpártiságra és a romaellenességre helyezik a hangsúlyt, valamint a korrupció megtörését és a helyi politikusok elszámoltatását ígérik.
Juhász Attila megjegyezte: az önkormányzati jelenlét minden párt számára kulcsfontosságú, hiszen ezzel meg lehet erősíteni a szervezetet, a párt beágyazottságát, és anyagi szempontból is segítséget jelenthet (egzisztenciához juthatnak például a meghatározó aktivisták). Ugyanakkor ebből a szempontból a nagyvárosok, azon belül is a megyei jogú városok „érnek a legtöbbet” – és mint láttuk, a Jobbik egyedül a „háromesélyes” Miskolcon lehet képes az áttörésre.
Az elemző szerint, ahol borítékolhatóan meglepetést fog okozni a Jobbik, azok a megyei közgyűlések lesznek. Ennek oka azonban elsősorban a választási rendszer átszabásában keresendő. A megyei pártlistákra ugyanis sem a budapestiek, sem a megyei jogú városok lakói nem szavazhatnak – éppen azok, akik között a baloldal felül-, a Jobbik viszont alulreprezentált az országos átlaghoz képest. Ez azt jelenti, hogy a Fidesz és a Jobbik kiemelten jó eredményt tud majd elérni a megyékben. Sőt, az elemzői várakozások szerint a Fidesz minden megyében nyerni fog, ugyanakkor korántsem biztos, hogy önállóan többséget tud alkotni – ekkor fog felmerülni a kérdés, hogy az „ősellenség” baloldallal vagy a Jobbikkal fognak-e össze. Az erre adott válasz politikai szempontból akkor is sokatmondó lesz, ha a megyei közgyűlések szerepe mára kiüresedett.  
Erre számít Závecz Tibor, az Ipsos kutatási igazgatója is, aki szerint nemcsak a választási rendszer átszabása hajthatja a Jobbik malmára a vizet, hanem az is, hogy 2010-hez képest vidéken gyakorlatilag megduplázódott a jobbikos szavazók száma. Legalábbis ezt mutatja a 2010-ben az önkormányzati választások előtt, illetve a most készült közvélemény-kutatási eredmények összehasonlító elemzése. Eszerint például a 10 ezer fő alatti városok teljes népességében 9-ről 18 százalékra emelkedett a szélsőjobboldali párt támogatottsága. A 10 ezer fő feletti városokban 5 százalék után most 16 százalékot mértek, a megyei jogú városokban pedig 6 százalék után 10 százalékot. A mérés szerint valamelyest a baloldal is tudta növelni a támogatottságát minden településtípusban, a Fidesz-KDNP szavazó közül viszont lemorzsolódtak: a legkisebb városokban például 45 százalékról 30 százalékra zuhant a kormánypártok támogatottsága. Závecz szerint a kutatások alapján tényként kezelhető, hogy a távozó Fidesz-szavazók a Jobbikhoz pártoltak.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!