Ám az Indexnek köszönhetően még aznap éjjel kiderült, hogy a szocialisták nem azt a megállapodást hagyták jóvá, amelyről korábban megállapodtak, hanem itt-ott (Óbudán, Angyalföldön és Zuglóban) módosították a korábban kialkudott felállást. Ezt az állítást azonban az MSZP legalábbis vitatta.
Szerintük nem volt semmiféle megállapodás (való igaz, ilyesmiről a hét folyamán korábban is jórészt Szigetvári Viktor Együtt-társelnök beszélt, de a szocialisták egyszer sem pontosították „szövetségesük” szavait).
„Józan ésszel felfoghatatlan, ami történik” – értékelte Szigetvári az atv.hu-nak szombat reggel a komédia pénteki esti fordulatát, egyben bejelentette: ha az MSZP tovább makacskodik, az Együtt-PM önállóan indul, és befejezettnek tekinti az egyezkedést a szocialistákkal. A DK ennyire keményen nem fogalmazott, de szintén elutasította az MSZP módosításait.
Ügynökök osztották meg az 56-os bajtársakat
Interjú Fónay Jenővel, a Pofosz alapító elnökével »
1956: a magyar menekülteket védő diplomata rejtélyes halála
Povl Bang-Jensen története »
„A Sátán újra a Földön lakik, és számos emberi testet öltött magára”
Németh Sándor beszéde az október 7-e utáni Izrael melletti szolidaritási tüntetésen »