hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Tarlós és a fantom

2014. 07. 24.
 Lázasan keresik az ellenzéki oldalon Tarlós István lehetséges kihívóját. Legfrissebb információink szerint egy politikától független, közismert, fiatal pesti értelmiségit szeretnének indítani a baloldalon, aki mögé felsorakozhatna az összes ellenzéki párt és civil szervezet. A „fantom” körbe van ugyan rajzolva, de vagy nincs még meg a személye, vagy hétpecsétes titok a kiléte.

Budapesten sokkal kiegyenlítettebbek a politikai erőviszonyok, mint vidéken, ahol a Fidesz toronymagasan vezeti a népszerűségi ranglistákat. Az országgyűlési választáson a kormánypártok alig pár ezer szavazattal verték meg a fővárosban az összefogás listáját.
Egy szocialista forrásunk szerint a 23 fővárosi kerület közül hét-nyolcban (leginkább Budán) a Fidesznek áll a zászló, míg másik hét-nyolcban (leginkább Pesten) a baloldalnak, a fennmaradó hat-hét kerület úgynevezett billegőnek számít, ahol pár százalékon múlhat, hogy melyik oldal polgármester-jelöltje győzhet. A meglepő, hogy egy, a Fidesz fővárosi politikájára rálátó forrásunk is hasonlóan vélekedett, sőt, az esélyek tekintetében is majdnem ugyanazt mondta lapunknak, mint a baloldali kollégája.
A két politikus álláspontját szintetizálva, azt lehet mondani, hogy a Fidesz biztosnak tekintett kerületei az alábbiak: Várnegyed, II. kerület, XII. kerület, Budafok, V. kerület, VIII. kerület, azaz Józsefváros, XVI. és XVII. kerület, azaz Rákosmente. A III. kerületben, Óbudán arra tippeltek, hogy a jelenlegi, jobboldali polgármester maradhat a városvezető, de a képviselőtestületben előfordulhat, hogy a baloldalnak lesz többsége. A XI. kerületben, Újbudán pedig – ahol Molnár Gyula szocialista politikus reaktiválódik –, ki-ki meccsre számít, azzal a megkötéssel, hogy inkább a Fidesznek lehet előnye.
A baloldal „biztosnak” gondolt kerületei: Angyalföld, Újpest, Erzsébetváros, Terézváros, Zugló, Újpalota, Kispest, Csepel és Kőbánya.  A többi kerület billegőként van számon tartva, így például Ferencváros, Pestszentlőrinc-Pestszentimréből és Pesterzsébet. A két párt között némi eltérés azért van, például a jobboldalon Kőbányáról úgy gondolkodnak, mint amely nyerhető számukra. A fideszes forrásunk szerint a fővárosban nekik van előnyük, mert mindegyik kerületben megvan már a jelöltjük, többségük regnáló polgármester, akit jól ismernek a helyiek, hisz a helyi sajtó mellettük áll. Az önkormányzati választások előtt mindenhol egy sor új építkezést fejeznek be, és indulnak az átadó ceremóniák, ami azt mutatja majd, hogy a fideszes polgármesterek a kompetens városvezetők. Ráadásul, ha nem követtek el a polgármesterek durva és ellenszenves dolgokat (pénzügyi visszásságok és otromba, pökhendi nyilatkozatok), akkor népszerűbbek, mint a Fidesz a kerületükben.  
Az tény, ismerte el több ellenzéki forrásunk, hogy a fővárosban nincs még egyezség az ellenzéki erők között, hogy milyen formában induljanak. Sőt, az MSZP tisztújítása miatt a tárgyalások megrekedtek. Az MSZP amúgy közös indulást szeretne, azaz, az országgyűlési választásokhoz hasonlóan szövetségben, amit a DK is támogat, míg az Együtt-PM külön indulna, úgynevezett koordinált módon. Az utóbbi azt jelenti, hogy az esélyes helyeken nem indulnának egymás ellen, hanem megegyeznének, hogy adott polgármester-jelöltet, adott egyéni képviselőt hol, melyik párt indítaná, de úgy, hogy mindegyik párt jól járjon.
A tárgyalások kulcsmomentuma, hogy a biztosnak tartott kerületeket hogyan osztják el egymás között, hogy ne csak az MSZP-nek, hanem a DK-nak, illetve az Együtt–PM-nek is legyen polgármestere, ami a (két új) párt megerősödésének bizonyítéka lenne. Nem egyszerű feladat, hisz bármikor látványos összeveszés lehet az alkuból.       
A főpolgármester kihívóját sem találták még meg, bár a „fantom” paraméterei ismertek. Úgy tudjuk, hogy az ellenzéki csoportok vezetői egy pártokról független, „pesti arcban” gondolkodnak, aki az ellenzéki pártok táborán kívülről, az úgynevezett bizonytalanok és a politikai szempontból apatikusak közül is bevonzhatna voksokat. Szükségük is lenne egy ilyen személyre, mert a szocialista mérések szerint Tarlós István Budapesten legalább 5 százalékkal népszerűbb, mint a Fidesz. Különösen a lakótelepeken rendelkezik kitűnő mutatókkal, amelyek amúgy hagyományosan a baloldal területeinek számítanak. Áprilisban a fővárosban a Fidesz 38,5 százalékot ért el az ellenzék 36,7 százalékával szemben, de a lakótelepeken egy kutatás szerint a Fidesz kikapott, mert 34,6 százalékot ért el, míg a baloldal 38,7 százalékot. Ha azonban igaz, hogy Tarlós népszerű a lakótelepeken, akkor ez azt jelenti, hogy a hátrányt ledolgozta és ő indul előnyösebb pozícióból ősszel.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!