hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Főpolgármester és 23 kiskirály
Hatalmi érdekek szerinti barkácsolás

2014. 06. 05.
Bár voltak a Fidesz vezérkarában heves ellenzői annak, hogy az önkormányzati választások előtt pár hónappal alapjaiban változtassák meg a választás szabályait Budapesten, a lelki­ismeretükkel viaskodó politikusok kisebbségben maradtak. Úgy tudjuk, hogy a polgármesteri lobbi érdekében történik a váratlan átalakítás. A Fidesz mentségére szolgál, hogy 1994-ben a baloldal is kissé puccs­szerűen, ugyancsak hatalomtechnikai megfontolásból nyúlt bele a szabályozásba.

A múlt héten benyújtott, az önkormányzati választások fővárosi szabályait átíró tervezetről süt, hogy nem valami magasztos szándék vezérli, hanem nyers hatalmi célt szolgál. Egyszerűen azt, hogy a Fidesz a Fővárosi Közgyűlésben ne veszítse el a többségét, mert Budapesten, az ország legfejlettebb központjában a kormánypárt alig pár százalékkal tud többet, mint az „egységes” baloldal. A „lóláb” azért is lóg ki látványosan, mert a most megváltoztatandó szabályokat 2010-ben az önkormányzati választási rendszer reformjánál éppen a Fidesz hozta, vagy hagyta helyben. 

Tényleg kínos, de…

Egy vezető fideszes forrásunk azt magyarázta lapunknak, hogy az időzítés kapcsán a párt vezérkarában is voltak, akik ellenezték a koncepciót, de a Lázár János és Kósa Lajos vezette polgármesteri lobbi – Rogán Antal visszafogott, már-már közömbös statisztálása mellett – érvényesíteni tudta a szándékait. Interjúalanyunk sem tartotta elegánsnak, hogy a választások előtt pár hónappal változtatnak a politikai verseny szabályain, de mentségükre azt hozta fel, hogy 1994-ben a balliberális oldal (legalábbis szerinte) a mostaninál sokkal nagyobb mértékben belenyúlt a rendszerbe. Ráadásul, az SZDSZ korábban amellett korteskedett, hogy az országgyűlési képviselőség legyen összeférhetetlen a polgármesterséggel, majd a választások után ezzel ellentétes szabályozást támogattak. Emellett az önkormányzati lobbi hatására bevezetésre került a közvetlen polgármester-választás (1990-ben még az önkormányzati testületek választották a polgármestereket), a választás időpontját is eltolták, illetve egyfordulóssá tették a választási rendszert, azaz relatív többséggel képviselői és polgármesteri mandátumot is lehetett szerezni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected] - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!