hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kire szavaztak roma honfitársaink?

2014. 04. 20.
Budapest VIII. kerületéből, Gyöngyösről, Gyöngyöspatáról, Nyíregyházáról, Szolnokról, Tiszabőről, Tiszaburáról, Tiszavasváriból és Törökszentmiklósról tudósított a Roma Sajtóközpont (RSK) az országgyűlési választások napján.

Az RSK arra törekedett a választás napján, hogy észak- és kelet-magyarországi szegregátumokból és Budapest jelentős részben romák által lakott részéből, a Külső-Józsefvárosból kövesse nyomon a választás helyi eseményeit. (Hazánkban hivatalos meghatározás szerint szegregátumnak minősülnek azok a területek, ahol az alacsony státuszú népesség aránya meg­haladja a 40 százalékot. A szeg­regátumok kétezer fő alatti települések esetében a települések egésze szintjén, kétezer fő feletti települések esetében a településrészek szintjén jelölhetők ki.)
Összességében – a választás végeredményét tekintve nem meglepő módon – elmondható, hogy roma honfitársaink döntő többsége 2014-ben is a Fideszt választotta. A miskolci központú, de a nyilvánosságban szóvivője, a budapesti Horváth Aladár nevével fémjelzett Magyarországi Cigány Párt (MCP) súlyos vereséget szenvedett; listája mindössze 8 és fél ezer szavazatot, az összes le­-adott listás szavazat mindössze 0,18 százalékát kapta.
Az MCP-nek (aktivistájuk állítása alapján fura körülmények között) sikerült országos listát állítania, és 61 egyéni jelöltet is elindítottak. Ez utóbbiak összesen közel 9000 szavazatot kaptak, tehát valamivel többet, mint az MCP listája, ám ez is súlyos vereségnek minősíthető.
Az MCP fellegvárának számító Borsodban – egyetlen miskolci egyéni választókerület kivételével – a Fidesz szerzett mandátumot; viszont a baloldal által elvitt miskolci 2-es választókerület kivételével (ahol a fideszes Sebestyén László lett a második a baloldali dr. Varga László mögött) mindenhol a Jobbiké lett az ezüstérem.
A Fidesz-szövetséges Lungo Drom nem bízta a véletlenre a mozgósítást Vona Gábor választókerületében. A „Harmadosztály” nevű kelet-gyöngyösi telepről és Durandáról gyakorlatilag minden roma választót elvittek szavazni az RSK helyszínen tartózkodó munkatársa szerint.
A „Harmadosztály” és Duranda lakóinak jelentős része – nem meglepő módon – a Fideszt támogatta az egyéni győzelemre is esélyes Jobbik-elnökkel szemben, aki végül Horváth László Dezső fideszes jelölttel szemben szoros küzdelemben lecsúszott az egyéni mandátumról.
Gyöngyösön a Jobbik – rikítóan ízléstelen módon – mosószert osztogatott a romáknak, de a végeredményt tekintve ez kevésnek bizonyult. Szintén a Fideszt választották Gyöngyöspata RSK által meginterjúvolt roma lakosai, akik az elmúlt években a Jobbik helyi hatalomátvételének és az azt övező etnikai feszültségnek voltak az elszenvedői.
A 2000 lakosú, túlnyomó többségében roma Tiszabőn (amelyet a Gfk 2012-ben az ország legszegényebb településének nyilvánított) a helyiek mindenféle különösebb mozgósítás, utaztatás nélkül, ünneplőbe öltözve mentek szavazni. Az RSK-nak nyilatkozó helyiek indoklása szerint másfél éve megválasztott polgármesterük teljesítményén túl a helyi közmunkaprogrammal kapcsolatos elégedettségük miatt szavaztak a Fideszre.
A 3000 lakosú Tiszabura szavazóinak 70-75 százaléka tartozik a roma közösséghez. A települést ifj. Farkas László polgármester irányítja a Fiatal Romák Országos Szövetségének (FIROSZ) képviseletében; édesapja, id. Farkas László a Schmuck Andor-féle szociáldemokraták támogatásával indult vasárnap, de a kilencvenes években már volt kisgazda jelölt is. Ám Tiszabura 1998 óta minden országgyűlési választáson a Fideszre szavazott; és ez most sem volt másként. Tudósítónk egyetlen fiatalembert talált
a településen, aki elmondása szerint a kormányváltónak nevezett pártszövetséget tiszteli meg a bizalmával, de ő is csak szülői rábeszélésre.
Szolnokon a Fidesszel szövetséges Lungo Drom helyi aktivistáinak napja a három szolnoki telep lakóinak mozgósításáról szólt. Szolnok a Lungo Drom „szülővárosa”; innen származik a szervezettel az Országos Cigány Önkormányzat elnöki tisztségét 1998-ban meghódító Farkas Flórián fideszes országgyűlési képviselő.
Az Üteg utcai telep és Szandaszőlős lakóinak mozgósítása már reggel megtörtént, délelőtt a Motor utcaiak és a Meggyesi-telepen élők kerültek sorra. A Meggyesi-telep Tücsök és Hangya utcáiban hatalmas uniós program zajlik 440 millió forintból. Az RSK-nak nyilatkozó helyiek viszont nemcsak ezért, hanem a Jobbik gyengítése érdekében is a Fideszt támogatták vasárnap.
Az RSK tudósítója vasárnap „szavazatot próbált vásárolni” a Jobbik „mintavárosában”, Tiszavasváriban; ajánlata természetesen nem volt komoly. A találomra megszólított helyiek 6000 forintban határozták meg szavazatuk árát, az RSK tudósítója alkudozni kezdett velük. Végül kiderült, hogy több, a telepen élő választópolgár akár 150 forintért is hajlandó lett volna munkatársunkkal elmenni a szavazókörhöz; ekkor azonban tudósítónk „visszalépett ajánlatától”.
(A Roma Sajtóközpont összeállítása)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!