hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Hack Péter: Az újrakezdés esélye

2014. 04. 10.
A hétvégi választás a viszonylag alacsony részvételi arány (60 százalék) ellenére alapvetően mégis a demokrácia ünnepe volt. Az emberek örömmel, kiöltözve, reménységgel mentek szavazni. A probléma inkább azzal volt, hogy nem igazán volt túl jó a választék. Fontos kiemelni, hogy a végeredmény az előzetes várakozásoknak megfelelően alakult, nem tért el a közvélemény-kutatók előrejelzéseitől, így meglepetést sem okozott. A két bizonytalan pont közül a kellemes meglepetés az LMP bejutása. Azonban a Fidesz kétharmada is olyan kevés szavazaton múlt, hogy az előre kalkulálhatatlan volt.

Meggyőződésem, hogy minden választás egy újrakezdési lehetőség is. Ez ma elsősorban a baloldal számára fontos üzenet. Az ő megsemmisítő vereségüket nem lehet a megváltozott rendszerre fogni. Az új választási szisztéma sok torzítást tartalmaz, elég csak a győztesnek is járó kompenzációra vagy a levélszavazatokra gondolni. Ugyanakkor mindez csupán néhány új mandátumot jelent a Fidesznek, és bár ezek nélkül nem lenne meg a kétharmad, de az abszolút többség mindenképpen. A választás azonban nem ezeken a trükkökön múlt, hanem azon, hogy az ellenzéknek sem személyi összetételében, sem tartalmi szempontból nem volt olyan üzenete, amire a választók pozitívan tudtak volna reagálni. Ennek ellenére a baloldali Összefogásra 250 ezerrel többen szavaztak, mint négy évvel ezelőtt.

A Kormányváltók oldalán azért is fontos az újrakezdés lehetősége, mert a mostani választás zsinórban az ötödik nagy vereségük. A 2006-os önkormányzati választás volt az első kijózanító eredmény, akkor veszítették el tulajdonképpen a vidéket, amit láthatóan azóta sem tudtak újraépíteni.

A  második nagy vereségük a 2009-es európai parlamenti választás, a harmadik a 2010-es országgyűlési választás, a negyedik a 2010-es önkormányzati választás, és a vasárnapi az ötödik. Jelenleg minden jel arra mutat, hogy ha a május 25-én esedékes európai parlamenti választásokig nem történik valamilyen látványos fordulat, akkor az immár öt kudarcélményt átélt baloldali választók nem biztos, hogy nagy számban vesznek részt az európai parlamenti választásokon.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!