Wiedermann Helga úgy belegabalyodott Sakk és póker című könyvének műfaji meghatározásába, mint majom a házicérnába. Az Orbán–Matolcsy páros sikereit bemutató, a választásokra időzített kötetet mindaddig a valóság lenyomataként hirdették, míg egy újságíró rá nem lelt arra a részre, ahol Matolcsy György kormányzati titkokat fecseg ki néhány bankárnak, akik aztán a bennfentes információk segítségével feltehetőleg betegre keresték magukat. Miután Wiedermann Helga saját magát mégsem cáfolhatta, kénytelen volt a könyv műfaji meghatározásán módosítani. Jelen állás szerint tehát nemcsak valóságos események, hanem fantáziájának szüleményei is megtalálhatóak a könyvben – ami mostantól „tényregény” –, és a fent említett kikotyogós rész pont az utóbbi kategóriába tartozik. Ami persze teljes mértékben hihető, csak azzal az apró hátránnyal jár, hogy innentől kezdve nincs ember, aki tudhatja, melyik mondat tartalmaz tényt, és melyik a képzelet terméke. De, hogy rambói kegyetlenséggel vigyük végig a gondolatmenetet: nem ez a könyv legfőbb baja. Hanem az, hogy unalmas. És persze elfogult is, igaz, ez valahol érthető, hiszen – ha nem említettük volna még – a szerző az egyik főhős, konkrétan Matolcsy György kabinetfőnöke volt, amikor Matolcsy a Nemzetgazdasági Minisztériumot vezette.
De miről is szól Wiedermann Helga „tényregénye”? Röviden: arról, hogyan rántotta el a csőd széléről az országot Orbán Viktor és jobbkeze, majd hogyan állították növekedési pályára. Mint ismert, a bukott baloldal távozása után – Wiedermann Helgát idézve – „a magyar gazdaság rendbetételében sürgősen eredményeket kellett elérni. A biztos siker érdekében Orbán Viktor egy korábban már jól bevált játékostársat választott, Matolcsy Györgyöt.” Ha az utolsó mondat minden elemében tény – és nem a szerző képzeletének szüleménye –, akkor bizonyára megszületett a biztos siker, hiszen Orbán Viktor valóban Matolcsy Györgyöt nevezte ki miniszterré. Na jó, belátom, ilyen kekeckedő tempóval nehezen jutunk az elemzés végére, úgyhogy mostantól leszállunk erről a pályáról. Csak arra próbáltam utalni, hogy a nem kormánypárti gazdasági szakértők között nincs szinte egy sem, aki sikerről beszélne. „Hát éppen ezért van szükség ilyen könyvekre” – érvelhet a másik oldal, és mivel ezzel nehéz vitatkozni, nézzük tovább, hogyan látja a közelmúltat Wiedermann Helga. Úgy látja, hogy „a Fidesz gazdaságpolitikája nem a lakossági megszorításokra épült. Éppen ellenkezőleg, mi azt hirdettük, hogy megszorítások helyett gazdaságpolitikai fordulatra van szükség: be kell indítani a növekedést, növelni kell a foglalkoztatást és a költségvetés egyensúlyát ezen keresztül kell beállítani.” Kétségtelen, hogy a „megszorítás” kifejezést gyakorlatilag betiltották, hallani szinte alig lehet. Hogy mit gondol a kormány gazdaságpolitikájáról a közel négymillió, a szegénységi szinten élő honfitársunk – az egy másik kérdés. Növekedésről lehet beszélni, ám két és fél százalék négy év alatt szinte a semmivel egyenlő. A foglalkoztatás növeléséről megint csak élénk vita zajlik: a kormány a közmunkahelyeket is beleszámítja az ígért új munkahelyekbe, az ellenzék nem, mert érvelésük szerint a legtöbb esetben nem történik értéktermelő tevékenység.
A könyvet lapozgatva – folyamatosan olvasva kicsit olyan, mintha tíz miniszterelnöki napirend előtti felszólalást hallgatna végig az ember – korrigálnom kell magamat: vannak kevésbé száraz részek is a Sakk és pókerben. Például az, amikor kiderül, ki volt az a két ember a kormányban, akik mindenki mással ellentétben meg voltak győződve róla, hogy „amilyen gyorsan csak lehet, az IMF halálos öleléséből ki kell szabadulni”. Igen, ez a két személy: Orbán és Matolcsy.
2014. 03. 28. (XVIII/13)
