hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kemény-vonal, krumpliorr

2014. 03. 08.
A Békemenetet szervező kormányközeli Civil Összefogás Fórum (CÖF) bohócos plakátkampányba kezdett azzal a céllal, hogy felhívja a lakosság figyelmét az országra leselkedő veszélyre, nevezetesen Gyurcsány-Bajnai-Mesterházy-trió visszatérésére. Mivel civil szervezetről van szó, plakátjaik olyan helyekre is kikerülhetnek, ahol egyébként politikai pártok nem hirdethetnek. A képekről ismert bohóc aztán megelevenedett, és miután egy kampányeseményen Bajnai Gordonra is rátámadt, az ellenzékellenes tüntetések állandó szereplője lett.

Szombathelyen pár nappal ezelőtt tartott fórumot a baloldali összefogás a megyei könyvtárban. A rendezvényre nem sokan voltak kíváncsiak, mintegy harminc ember vett részt a szocialisták korábbi erős városának tartott vasi megyeszékhelyen, így a rendezvény valószínűleg soha nem került volna be a köztudatba, ha az ellentüntetők között nem jelent volna meg a CÖF plakátjairól jól ismert bohóc. Dr. Nemény András, az Összefogás jelöltje a fórumra igyekezve köszöntötte is a maskarás aktivistát: „Jó napot

kívánok, miniszterelnök úr!” Mire a bohóc így válaszolt: „Nem én vagyok az.” Az egyik internetes hírportál tudósítója már ekkor összefüggést vélt felfedezni a Fidesz és a CÖF között, a legnagyobb kormányzópárt szombathelyi szóvivője ugyanis digitális fényképezőgéppel fotózta a farsangi buli házszámát eltévesztő férfit.

Napokkal később lehullt a maszk: a bohócot többen H. Lászlóval, a város szociális bizottságának fideszes delegáltjával azonosították. Ekkor egy baloldalhoz köthető hírportál részletesen leírta, hogy H. László gyakori résztvevője a baloldal-ellenes tüntetéseknek, a Fidesz tagjaként pedig rendszeresen részt vesz a párt akcióiban.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!