hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Miért beteg a magyar foci?

2013. 10. 17.
Azért nem látjuk a fényt az alagút végén, mert még be sem léptünk az alagútba – fogalmazott a Heteknek Hegyi Iván szakíró. A hollandoktól elszenvedett 8–1-es történelmi vereség és szertefoszló vb-reményeink kapcsán szakemberekkel elemeztük, hogy miként siklott ki a magyar foci.

Minden selejtező torna előtt azt hajtogatjuk, hogy most meg fogjuk csinálni. Ezzel mindenkit hülyének nézünk, és ez megy már 20 éve, miközben egyetlen tehetséget sem neveltünk ki – kevesen tudják ilyen tömören összefoglalni a magyar labdarúgás szakmai bajait, mint ahogy azt Szalai Ádám tette az amszterdami 8–1 és a 70 ezres andorrai miniállam amatőrei ellen keservesen kivívott 2–0 közötti sajtótájékoztatón.

Az FC Schalke 04-ben rendre jól teljesítő csatár „őszödi beszédében” azon lamentált, hogy lehetetlen úgy ütőképes magyar válogatottat összerakni, hogy egyetlen olyan játékosunk sincs, aki évek óta jól teljesít valamelyik európai topcsapatban; nincs olyan magyar klub, amely a BL-ben vagy az Euroligában folyamatosan jelen lenne; és nincs egyetlen olyan magyar edző sem, aki az elmúlt 20 évben az európai topligákban valamit is letett volna az asztalra. Szerinte ez utóbbi, vagyis a szakértő játékosképzés hiánya a problémák forrása, és nem az anyagi gondok vagy a rossz pályák.

Saját példájával illusztrálta, hogy milyen nagy különbség van ezen a téren Nyugat-Európa és Magyarország között: itthon hatalmas tehetségnek kiáltották ki, de amikor 16 évesen kikerült Stuttgartba, ott nem értették, hogyan került oda, és egy évig egyetlen percet sem játszott az ifibajnokságban, miközben itthon 30 gólt lőtt az előző idényben. Kritikái – név nélkül – érintették Egervári Sándor menesztett szövetségi kapitányt is. „A válogatottnak olyan edzőre van szüksége, aki kőkeményen a fejünkbe veri a profi futball elvárásait, és komoly szakmai tudással rendelkezik. Nem olyanra, aki nagyjából elmondja, mit szeretnénk játszani, de 40-50 százalékot a kezünkbe ad, hogy oldjátok meg fiúk, hiszen profik vagytok” – mondta.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!