hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Fekete mágia hungarocellből

2013. 10. 03.
Ledöntötték, feldarabolták és – mint egy beteges woodoo szertartáson – szurkálták, ütögették az Orbán Viktorról készült szobrot Bajnai Gordon szövetsé­gesének, a Szolidaritásnak „D-day”-napi rendezvényén. Az akciótól szinte mindenki, még Bajnai Gordon is elhatárolódott, akit nemcsak a jobboldal, hanem a baloldal egy része is össztűz alá vett.

Orbán Viktor teljes alakos, álló szobrát hungarocellből készítették, és egy festékréteggel bevonták. A rendezvényen az eleddig mérsékelt habitusáról ismert Bajnai Gordon is felszólalt. A volt miniszterelnök távozását követően azonban ledöntötték a szobrot, ami három részre szakadt, a fejét pedig Dopeman, a rapper, az este egyik házigazdája elkezdte rugdosni. A pár ezer fős tömeg ezt követően a torzókkal a Terror Háza elé vonult, ahol páran ütlegelték és késsel szurkálták a hungarocellmaradványokat. Bajnai Gordon ez utóbbi cselekedetekről azt mondta, hogy azok nem ízlése szerint valók. Úgy tudjuk, hogy az Együtt 2014-PM szövetség vezetői – pestiesen szólva – a fejüket verik a falba, hogy a humorosnak szánt szobor­állítás mennyire félrecsúszott.

Torgyán-effektus

Krekó Péter szociálpszichológus szerint ma még nem lehet tudni, hogy a Szolidaritás szobordöntős akciója negatívan hat-e Bajnai Gordon és pártja népszerűségére. A magyar politikai életben volt már arra példa, hogy egy radikális beszéd negatívan hatott az abban résztvevőkre. Ilyen például Torgyán József 1996 március 15-én előadott elhíresült beszéde, amely így kezdődött: „álliberális undorító férgek és dögkeselyűk lepték el hazánkat, és amíg a liberális férgek belülről rágják édes hazánk nemes testét, addig a liberális dögkeselyűk kívülről tépik, szaggatják az ezer sebből vérző, Trianonban megcsonkított, Párizsban továbbkurtított szerencsétlen nemzetünket…”

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!