hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Magyar égre magyar ufót!

2013. 08. 15.
Magyarországon sem ufók, sem ufóakták nincsenek, tudatta a Honvédelmi Minisztérium hivatalos levélben a Magyar Ufókutató Szövetséggel. Utóbbi még márciusban fordult a mi­nisz­ter­elnökhöz és a honvédelmi miniszterhez az ufóakták nyilvánosságra hozatalát sürgetve. Az ufókutatók nem lepődtek meg a válaszon: ezek szerint az idegenek diszkriminálják Magyarországot. Merthogy a világ más pontjain elismerik a kormányok, hogy léteznek.

Kalmár János 15. kerületi, szerény családi házában fogad. A Magyar Ufókutató Szövetség elnöke márciusban fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz és Hende Csaba honvédelmi miniszterhez, hogy hozzák nyilvánosságra a magyarországi ufótevékenységekről készült dokumentációt. Kalmár mellett további 15 aláíró neve áll a memorandum alján: többek között Nemere István író, Szilágyi Mária pszichológus, Knoll Gyula nyugalmazott repülő ezredes, Pataky Attila előadóművész, Csefkó Pál Tamás feltaláló. Utóbbi is jelen van a beszélgetésen.

Mint kiderül, Csefkó úr és Kalmár úr élete egy sor ponton párhuzamosan haladt, de úgy, hogy sokáig nem tudtak egymásról: ugyanabba az iskolába jártak tizenegynéhány év eltéréssel, ugyanannál a lőmesternél tanultak, mindketten karatéztak, később ugyanazokon a konferenciákon tartottak előadást a földönkívüliekről, sorol néhány konkrétumot Csefkó Pál, majd mindketten leszögezik: ennyi egybeesés nem lehet véletlen. Mint ahogy nem lehet véletlen az a ceruzahegy méretű sötét folt sem, ami Csefkó úr mutatóujjának első ujjpercében látszik, ha átvilágítjuk egy lámpával. A feltaláló nem kertel: lehet, hogy chip van az ujjában, és az sem kizárt, hogy földönkívüliek ültették bele. Az orvosok csak annyit tudtak megállapítani, hogy fémből van, és úgy összenőtt a szövetekkel, hogy nem lehet kivenni.

Csefkó Pál 158 találmánnyal rendelkezik. Azt állítja, ötleteit a chipen keresztül kaphatta a földönkívüliektől. „A tépőzárat, a plazmatechnológiát, vagy a lézert a földönkívüliektől kapta az emberiség”, emlékeztet Csefkó úr, aki egyáltalán nem tűnik beszámíthatatlannak. Sőt, rögtönzött bemutatója arról győz meg, hogy két lábbal áll a földön. Egyik találmánya a napkollektorral kombinált tetőcserép: a fényt összegyűjtő vékony lapocskák eleve a cserépre kerülnek, nem utólag kell felszerelni nagy táblákban. De ez még nem minden! Az összegyűjtött energiát egy újabb találmány, egy speciális akkumulátor tárolja, ami alacsony áramerősségű, de rendkívül magas teljesítményű áramot ad. Olyan, mintha egy telefon akkumulátoráról tudnánk üzemeltetni egy ütvefúrót.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!