hetilap

Hetek hetilap vásárlás
„Az ítélet a Jóistené” – avagy számháború és szakadatlan kultúrharc

2013. 06. 13.
Gulyás Márton, a Krétakör alternatív színház ügyvezetője Markó Iván balettművész (képünkön) előadásának végén a Pesti Magyar Színházban egy hangosbeszélővel szakította meg az ovációt. Gulyás – mint azt a múlt héten írtuk – a kormány által pályázat nélkül Markó Ivánnak (pontosabban az általa fémjelzett Magyar Fesztivál Balettnek) soron kívül odaítélt 130 millió forintos támogatás miatt próbálta megzavarni az előadást. Az összes többi független tánctársulat támogatása ugyanis alig tette ki a 200 milliót. A Krétakör ügyvezetőjét biztonsági őrök kirángatták a teremből, de a 66 éves balettművész visszahívta és felinvitálta a színpadra, azonban a nyílt színen nem tudtak megegyezni arról, hogy kinek is van igaza. Ezután Markó Iván az Orbán Viktorhoz kötődő személyes kapcsolatáról beszélt a publikumnak. Később Markó az incidensről úgy nyilatkozott, hogy „az ítélet a Jóistené”.  

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint Gulyás Márton valótlant állított, amikor egy interjúban közölte: ők soha nem kaptak pályázaton kívüli támogatást. A tárca szerint a Krétakör 2008-ban hároméves támogatási szerződést írt alá az akkori Oktatási és Kulturális Minisztériummal évi 100 millió forintos támogatási összegről, méghozzá pályázat nélkül. A szer­ződést Hiller István miniszter egyedi döntése alapján kötötte meg a tárca, pályázat nélkül. E szerződés alapján a Krétakör 2008-ban 100 millió forint, 2009-ben 75 millió forint, 2010-ben 25 millió forint egyedi támogatásban részesült.

Schilling Árpád rendező, a Krétakör alapítója a HVG-nek úgy reagált erre, hogy Markó Ivánnak mint kiemelkedő teljesítményű művésznek lett volna lehetősége arra, hogy egy előzetesen leadott, maximum öt évre szóló terv­-prezentációval közszolgáltatási szerződés keretében elnyerje a Balog Zoltán által irányított EMMI támogatását. Ebben az esetben a támogatás az ágazat átlátható, belső rendszerében mozgott volna, nem a rendkívüli pénzalapból (amely hagyományosan a katasztrófa sújtotta közösségek megsegítését célozza) juttat egyszeri gyorssegélyt a miniszterelnök, akinek a kulturális terület ügyeihez elvileg semmi köze.

A Krétakör Színház 2008-ban az előadó-művészeti szervezetek számára megnyitott, kiemelt állami támogatás első kedvezmé­nyezettje volt. A támogatás előfeltétele, hogy az érintett meg­felelő tervprezentációt adjon le. A tervet az akkori kulturá­lis miniszter, Hiller István bírálta el. Ez a rendszer ma is létezik, lényegében a miniszteri kerethez hasonló elveken nyugszik. A célja éppen az, hogy az egyéni kijárásos hagyo­mányt megszüntesse, és lehetővé tegye a ki­emel­kedő teljesítmények rendszerszintű kezelését.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!