hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az idő letelt, Volner hallgat
21 milliót keres az adóhatóság a Jobbik-alelnök eladott cégén

2013. 06. 13.
Dokumentumokkal alátámasztott cáfolatot ígért Volner János Jobbik-alelnök fantommá vált egykori cégei kapcsán, ám úgy tűnik, ezzel ugyanúgy adós marad, mint a nevezett vállalkozások a közterhek megfizetésével. Időközben viszont újabb beszédes adatok kerültek elő.

Májusban számoltunk be róla, hogy Volner János Jobbik-alelnök – a párt első számú gazdasági szakértője – 1999 és 2008 között több olyan céget is birtokolt, melyek az eladás után köztartozással fantommá váltak: új tulajdonosaik elérhetetlennek bizonyultak, az állam felé fennálló tartozást pedig nem sikerült behajtani.

Bár a témában született cikkek – elsőként az atv.hu írt erről – cégbírósági és más hivatalos adatokon alapultak, Volner csak általánosságban tagadott: rágalomnak nevezte a megjelenteket, perrel fenyegetett minden orgánumot, ami átvette az eredeti írást, majd május 7-én a Jobbik online pártlapjában, az Alfahír.hu-n nyilatkozatot tett közzé: közölte, hogy betekintést kért a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) az ő tulajdonosi időszakára vonatkozó adófolyószámlákba, és amint választ kap, az abban található adatokkal cáfolja az ellene felhozott állításokat.

A Hetek megkeresésére a NAV sajtóosztálya azt közölte, hogy adótitok miatt nem adhat felvilágosítást sem arról, hogy Volner valóban kért-e bepillantást korábbi cégei dokumentációjába, sem arról, hogy kapott-e választ, s ha igen, mi áll a válaszban. A NAV csak annyit közölhetett, hogy – mint minden kérelem esetében – Volner megkeresésére is 30 napos határidő állt rendelkezésükre válaszolni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!