Magyarországon a pártok finanszírozásában jelentős szerepet játszik az adófizetők pénze: a különböző politikai erők a választáson elért eredményük alapján kapnak állami támogatást. Az összeg több csatornán érkezik: a nagyobb részt közvetlenül a pártnak juttatják, de hasonlóan jelentős pénzt kapnak a pártok által létrehozott pártalapítványok is. A Hetek megszerezte a Jobbik 2011-es kiadási adatsorát, illetve a 2012-re tervezett, majd a 2012-re elfogadott tételeket tartalmazó dokumentumot.
Az említett két évben összesen mintegy egymilliárd forintot oszthatott el a párt. Ez az összeg azonban nem tartalmazza a Jobbik pártaalapítványa, a Gyarapodó Magyarországért Alapítvány számára juttatott pénzt, ami 2011-re és tavalyra is évi mintegy 200 millió forint volt. Ezeket és a fenti számot összesítve az látszik, hogy a parlamenti ciklus 4 évében közel 3 milliárd állami forinttal gazdálkodhat a szélsőjobbos alakulat.
A tavalyi és tavalyelőtti tételek elemzése előtt egy érdekesség: a Jobbik pártalapítványának honlapja szerint a Gyarapodó Magyarországért Alapítványt 2011. februárban jegyezték be, és arra az évre meg is kapta az állami támogatást. De mi történt 2010-ben? Információink szerint a Jobbik eredetileg Pongrátz Gergelyről akarta elnevezni alapítványát, ám Pongrátz jogutódai ehhez nem járultak hozzá. Úgy tudjuk, Pongrátz nevéhez leginkább Novák Előd ragaszkodott, ám párttársai hiába figyelmeztették a közelgő határidőre, végül addig ment a huzavona, hogy a Jobbik nem tudta a törvényes időben létrehozni az alapítványt. Így elesett a 2010-re járó – információink szerint több mint 100 millió forintos – állami támogatástól. „Teljes dilettantizmus jellemezte a pártot” – összegezte a fentieket a Jobbik életét ismerő egyik forrásunk.
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »
A Pride titkolt eredete
A melegmozgalom programját évtizedekkel ezelőtt megírták »
Pergamon ősi titka és Európa sorsa
Hogyan került a „Sátán oltára” Berlinbe? »