hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Lett NEM!

2012. 12. 14.
„Nem félünk!”; „Jobbik, oszolj!”; „Elég volt!” – zúgta a tömeg a Kossuth téren a vasárnap délutáni történelmi jelentőségű antifasiszta nagygyűlésen. Az eseményről élőben tudósított az ATV és az összes vezető hírportál, másnap pedig tucatnál több nemzetközi sajtóorgánum. A szervezők szerint a helyszínen mintegy ötvenezren hallgatták a hazai politika meghatározó erőit képviselő szónokokat, akik ellentéteiket átmenetileg félretéve közösen léptek fel az újjáéledő nácizmus ellen.

A vasárnapi tüntetés helyreállította az ország becsületét – jelentette ki a Kossuth téri neonáciellenes tömegdemonstráció kapcsán Heller Ágnes. A nemzetközi hírű filozófus szerint az utóbbi években sokszor mint fasiszta országról beszéltek hazánkról külföldön, a „nagykoalíciós” rendezvény azonban megfordította a hangulatot.
A több mint harminc szervezet támogatásával lezajlott tüntetés az ATV jóvoltából mintegy egymillió nézőt ért el a képernyők előtt, ám az esemény híre nem állt meg a határoknál: tudósítást közölt róla többek között az amerikai Washington Post, a Fox News, a Chicago Tribune, az erdélyi Krónika, az izraeli Haaretz, a Jerusalem Post, a német Die Welt, a szintén német közszolgálati tévé, az ARD online változata, az orosz Russia Today és a Rosszijszkaja Gazeta, a pozsonyi Pravda, illetve a svájci Neue Zürcher Zeitung című lapok, továbbá az AP hírügynökség.
Gyöngyösi Márton a zsidók listázására vonatkozó hétfői kijelentését követően a Mindannyian Együtt Jeruzsálemért Alapítvány kedden döntött a demonstráció kezdeményezéséről.
A főszervezők, a Mazsihisz, a Hit Gyülekezete és az Élet Menete Alapítvány alig öt nap alatt hozták tető – pontosabban a Kossuth tér szabad ege – alá a tüntetést.
Szerdára kiderült, hogy a legnagyobb civil szervezet, az Együtt 2014 mozgalom mellett a legnagyobb ellenzéki párt, az MSZP és a nagyobbik kormánypárt is szónokot küld az eseményre. Szinte a teljes magyar sajtó történelminek értékelte, hogy Rogán Antal, Mesterházy Attila és Bajnai Gordon egyazon rendezvényen azonos cél érdekében mondott beszédet. A szervezőknek inkább az okozott nehézséget, hogy sértődés nélkül megértessék: a zord időjárás miatt csupán négy beszédre – a politikusok mellett Ungvári Tamás egyetemi tanár, a Mindannyian Együtt Jeruzsálemért Alapítvány kuratóriumi elnöke szólalt még fel – és két művész, Hernádi Judit, illetve Somló Tamás előadására kerül sor. Az eseményen megjelentek az Egyesült Államok, Izrael és Svédország budapesti nagykövetei, és az összes parlamenti párt képviselői.
Mindeközben a Jobbik, illetve két szatellitszervezete megpróbált ellentüntetést szervezni, és bár le is foglalták a Kossuth térrel szomszédos területet, demonstrációjukon végül mintegy 16 aktivista jelent meg.
A neonáciellenes megmozdulás az egyik vezető téma volt a parlament másnapi, hétfői plenáris ülésén is. Orbán Viktor miniszterelnök köszönetet mondott Rogán Antalnak a tömegdemonstráción való részvételéért, egyúttal hangsúlyozta, Rogán a teljes kormányoldalt képviselte. Kövér László házelnök úgy döntött, hogy a parlament külügyi bizottságának egyik alelnöki posztját betöltő Gyöngyösi Márton ebben a ciklusban nem képviselheti külföldön a Magyar Országgyűlést. A döntés első gyakorlati következményeként Gyöngyösi nem utazhatott el a bizottság elnökségével egy már korábban megszervezett hivatalos római útra.
Gulyás Gergely fideszes képviselő kedden módosító indítványt nyújtott be, melynek alapján kizárhatnák az ülésnapról és havi tiszteletdíjának egyharmadára is megbüntethetnék azt a képviselőt, aki felszólalásában sértő kifejezést használ vagy rendzavarást okoz. A DK pedig bejelentette, kezdeményezi a legfőbb ügyésznél a Jobbik betiltását.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!