hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Bajban a miniszterelnök-helyettes?

2012. 12. 13.
November közepén indult hosszadalmas útjára Semjén Zsolt szakdolgozatának és teológiai doktori disszertációjának plágiumügye. A legfrissebb fejlemények szerint vagy Semjén Zsolt, vagy a konzulense van nagy gondban. Egyikük biztosan lopott a másiktól.

A hírt robbantó hvg.hu először arról számolt be: a kereszténydemokrata politikus 1991-ben megvédett PhD-dolgozatának majdnem fele magyar, német és angol nyelvű források egyszerű átvétele. Magyarán ollózta a munkát. Rövidesen arra is fény derült: egy évvel később a már doktorált politikus az ELTE szociológia szak diplomáját önmagát idézve szerezte meg. Az itt leadott diplomamunka 46 oldalra rúgó érdemi tartalmának mintegy kétharmada a teológiai doktori dolgozat apróbb módosításokkal történt egyszerű átvétele.

A tények láttán többen úgy kommentálták a hírt: az újság lyukra futott, még a politikai ellentáborban is akadt, aki a politikus pártjára állt. Hiller István egykori oktatási és kulturális miniszter is úgy fogalmazott: nem lát komoly ügyet, de kiállt a koalíciós társ mellett Pokorni Zoltán is, a Miniszterelnöki Sajtóiroda pedig „nevetséges és szánalmas politikai provokációnak” bélyegezte a Semjén plagizálását találgató cikkeket. Kereszténydemokrata párttársak keresztényüldözést emlegettek. A miniszterelnök-helyettes a maga részéről azzal kívánta lezárni az ügyet, hogy a kormány hivatalos weblapján maga tette közzé a kérdéses dolgozatokat.

Az ügyben érintett ELTE – ekkor még – szintén a politikus pártjára állt. „A tények azt mutatják, a záróvizsgára bocsátás az akkor szokásos tanulmányi rendnek megfelelően történt” – mondta Tausz Katalin, az ELTE Társadalomtudományi Karának dékánja. Majd hozzátette: a záróvizsgáról készült jegyzőkönyv szerint Semjén a dolgozatát sikeresen megvédte, és a komplex tételről is magas színvonalon volt képes beszámolni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!