hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ítélet Zagyva-ügyben

2012. 11. 30.
Zaklatás vétsége miatt bűnösnek mondta ki a Váci Városi Bíróság Zagyva György Gyulát, a Jobbik országgyűlési képviselőjét, s ezért nem jogerősen próbára bocsátotta. Mint ismeretes, Zagyva Gyulát, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) tiszteletbeli elnökét, a parlament emberi jogi bizottsága tagját és társát, I. Bélát, a HVIM elnökségi tagját „két-két rendbeli, a Btk. 176/a §-a (2) bekezdésének a.) pontjába ütköző személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve, társtettesként elkövetett zaklatás vétségével” vádolta a Központi Nyomozó Főügyészség.

Az elsőrendű vádlott Zagyva ugyanis karikás ostorral fogadta, és egy zárt térben verbálisan inzultálta, többször megfenyegette a Hetek két újságíróját, akik riportkészítés végett, hivatalos regisztrációt követően voltak jelen a Magyar Sziget 2010-es rendezvényén. Miután az eseményen az őket kalauzoló „Béla” közölte velük, hogy a táborban nincs demokrácia, és azt tehetnek a riporterekkel, amit akarnak, az újságírók egyike a tábor­vezető – egyben interjúalanynak jelentkező – Zagyvának feltette a kérdést: „Mi ez a paranoid fogadtatás?” A karikás ostorral hadonászó képviselő így felelt: „Csodálkoztok? Örüljetek, hogy nem vertek meg titeket!” Majd kikapcsoltatta az újságírók diktafonjait, és a képviselő egy faház szobájában kiabálva tovább inzultálta őket. A Budapest Környéki Törvényszék épületében kihirdetett ítélet szerint a bíróság a sértettek által elmondottakra, illetve egyebek mellett egy magnófelvételre alapozva bizonyítottnak látta, hogy Verőcén, a Magyar Sziget Fesztiválon Zagyva György Gyula és a másodrendű vádlott megalázóan bánt a Hetek című lap két munkatársával. A másodrendű vádlottat, I. Bélát megrovásban részesítették. n

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!