Lapzártánk után, pénteken írja alá Bajnai Gordon, Juhász Péter és Kónya Péter azt a politikai nyilatkozatot, amely által formálisan is megalakul az október 23-án, a Milla tüntetésén bejelentett Együtt 2014 politikai mozgalom. Szigetvári Viktor, a Haza és Haladás Egyesület kurátora a Heteknek elmondta, hogy az egyesületük és a Milla, valamint a Szolidaritás által létrehozott politikai mozgalom nem lesz jogi személy. Egyéb-iránt sem egy új egyesületet, sem egy új pártot nem jelent a szervezet, de az előfordulhat, hogy idővel az alapítók egy új pártban látják a céljaik megvalósulását. „Jelenleg azt várjuk, hogy a céljainkkal egyetértő civilszervezetek és pártok csatlakozzanak a mozgalomhoz” – fogalmazott Szigetvári. Mint mondta: körülbelül egy év múlva kristályosodhat ki az, hogy milyen formában, milyen szövetségesi rendszerben látják a leghatékonyabb módját a 2014-es választásokon való indulásnak. Jelenleg az a fontos számukra, hogy az ellenzéki erőket összefogják.
A Haza és Haladás Egyesület kuratóriumi tagja arra a kérdésünkre, hogy az MSZP és az LMP csatlakozását is várják-e, azt válaszolta: igen, de természetesen nem akarják azt, hogy akár az MSZP, akár az LMP „kannibalisztikus” módon feladja önmagát. „Nem más ellenzéki pártoktól akarunk szavazókat szerezni, nem konkurenciát akarunk támasztani, hanem azt szeretnénk, hogy a létező pártok szimpatizáns táborát is meghaladó együttműködés alakulhasson ki. Ehhez például szükséges a közös, együttesen is vállalható programok kidolgozása” – fogalmazott Szigetvári, aki szerint az általuk kidolgozott Együtt 2014 modellje hasonlít az olasz baloldal Olajfa koalíciójáéra.
A baloldali pártok jelenleg együtt körülbelül másfél milliós táborral rendelkeznek, ami közel azonos a Fidesz törzsbázisának a számával. Igaz, a Fidesz akár tartalékként tekinthet a Jobbik – az elmúlt hónapokban ugyan jelentősen megcsappant, de még így is – 600 ezres szimpatizánsi körére.