Szombat nulla órától bűncselekmény elkövetésének megakadályozása céljából a rendőrség lezárta a Fejér megyei Csókakőt. A hatóság úgy értesült, hogy a Magyar Gárda 130 új tagjának eskütételére ott kerül sor, ezért nagy erőkkel – 600 rendőrrel – a helyszínre vonult, és hermetikusan elzárta a települést a külvilágtól. A nap folyamán azonban kiderült, hogy a rendőrség árnyékra vetődött, a Gárda ugyanis Dunaföldváron, egy magánterületen avatta fel új tagjait. Ugyanaznap délután pedig erős rendőri jelenlét mellett megtarthatták a Magyar Gárda megalapításának ötéves évfordulójára szervezett vonulást és ünneplést: a budapesti Kodály köröndnél gyülekező, háromféle egyenruhát viselő gárdisták, nemzeti érzelmű és goj motorosok, a neonáci Betyársereg és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjai elvonultak a Hősök terére, ahol alakzatba rendeződve meghallgatták Vona Gábor gárdaalapító és egyben Jobbik-elnök, valamint több társszervezet vezetőjének beszédét. A rendőrök nem avatkoztak közbe, noha a jelenlévők egy része a jogerősen betiltott gárda fekete-fehér egyenruháját – az úgynevezett pincéregyenruhát – viselte. Az eseményen megjelent csekély számú ellentüntető egy része kis híján fizikailag is összecsapott a gárdistákkal: érdekes módon a rendőrök az ellentüntetők némelyikét igazoltatták.