hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ki lehet Lázár utódja?
Hódmezővásárhely választása

2012. 09. 14.
Időközi választásra került sor Hódmezővásárhelyen, mert az országos politika igényt tartott Lázár Jánosra, aki tíz éven át vezette a csongrádi várost. Orbán Viktor személyesen kérte ki Lázárt a város testületi ülésén, mivel a miniszterelnökség átalakításában kulcsszerepet szán a Fidesz frakcióvezetőjének.

A kommunizmus emlékhelypontja, a város nevezetessége mellett sétálva kérdezgetjük a vásárhelyi polgárokat, találkoztak-e már kampányaktivistákkal, illetve mennyire tudatosult bennük, hogy a városukban szeptemberben választás lesz. Zsuzsa, akivel először sikerül szóba elegyednünk, tanárnő, éppen a vakáció utolsó heteit élvezi. Tömören csak ennyit mond: Azt tudjuk, hogy választás lesz, de kampánystábokkal még nem találkoztunk, sem én, sem a családom. Csak a médiában megjelent híreket ismerem, miszerint a Fidesz két nap alatt szinte az egész városban összeszedte az ajánlásokat. Egyébként is nincs tétje szerinte a választásnak, a polgármester gondoskodott az utódlásról, Almási István alpolgármestert ültetik a választók a polgármesteri székbe.

A tanárnő szerint Hódmezővásárhelyen érezni a fejlődést, egyre inkább egy olyan város képe alakul ki, amelyet érdemes szeretni, ahol érdemes élni, ahol az ember el tudja képzelni a jövőjét. Ugyanezt állítja Z. Pál is, aki nyugdíjasként éli a hétköznapjait, de ő még megtoldja az előbbi állítást egy bölcsességgel: „Vásárhely mindig a lokálpatriótáiról volt híres, Rapcsák András és Lázár János kiváló politikai érzékkel építette és építi Vásárhelyen ezt az életérzést." Sz. Zoltánnal az egyik kávézó teraszán beszélgetünk a vásárhelyi választásokról. Beszélgetőtársam szeret politizálni, ráadásul a helytörténeti kutatások lelkes résztvevője, aki Vásárhelyet örök jobboldali városnak aposztrofálja. Vásárhely története, beágyazottsága, néprajzi, társadalmi keresztmetszete csak igen rövid időre engedte a baloldali gondolkodás meggyökerezését. A város rendszerváltás utáni első vezetése Rapcsák András képviselővel az élen tulajdonképpen erre a jobboldali eszmekörre támaszkodva nyerte meg a polgárok bizalmát mindvégig, és így lesz ez Lázár János után is. Van a helyieknek egy egyszerű mondása, amit nemrég hallottam az egyik lakótelepen: Aki közel ül a tűzhöz, az melegszik. A mondás magyarázata nagyon egyszerű: a polgármester országos szerepvállalása csak jót hozhat a város számára.

Rögtön jelzem, azért az adósság mértéke se hétköznapi, amire az a válasz: ha valaki ki tudja fizetni ezt az adósságot, az a jelenlegi polgármester vagy az őáltala irányított testület. „Ha egy helyi politikus megmártózik az országos politikában, az nem kárára van annak a településnek, hanem kifejezetten előnyére szolgál" - elemzett riportalanyunk. Közbeszólok, hogy azért a vásárhelyi polgármester politikai tőkéje elég törékeny az országos politikában, amivel emberünk egyetért, sőt hozzáteszi: ha a Fidesz elhasal, akkor Lázár János miatt hasal el, ha viszont nyer, Orbán Viktor söpri be a sikert. Az alpolgármesterrel szemben három jelölt próbálkozik, Kis Andrea az MSZP jelöltje, akiről nem sokat tudni a városban, a nevét sem ismerték azok, akikkel beszélgettünk. A Jobbik jelöltje a helyi szervezetük elnöke, Kovács Sándor, akit csak „autóboltos" néven emlegettek beszélgetőtársaim, sima hungarista, semmi extra, így jellemezték őt a vásárhelyiek. Van egy független jelölt is, bizonyos Nagy László, a Magyarok Szövetsége Egyesület nevű szervezet elnöke, akiről ugyancsak keveset tudni. Érdekes, hogy a városban az LMP nem indított jelöltet, amit Jávor Benedek, az országgyűlési frakció vezetője az ATV Startban gyakorlatilag azzal magyarázott, hogy felesleges lett volna egy borítékolható vereségbe beleszaladniuk.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!