A vicces buszsofőrként ismert, az utasokat sajátos poénjaival szórakoztató fiatalember tavasszal akkor került bajba, amikor engedély nélkül nyilatkozott az ATV-nek. Akkor maga Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója állt ki mellette, így nem rúgták ki. Formabontó – és egyébként népszerű – buszsofőri tevékenysége azonban ennek ellenére is szúrta felettesei szemét, így különböző – általa többször is cáfolt – szabálytalanságokra hivatkozva nem hosszabbították meg június végén lejárt szerződését.
Bócsa Viktor nem sokáig szomorkodott. Bár korábban azt mondta, számos ajánlatot kapott a szakmán belülről és kívülről (rádiózni, illetve biztosítási ügynöknek is hívták), most pékséget nyitott. A vicces buszsofőr ezúttal is hű maradt a róla kialakult imidzshez: a BKV-székháztól egy sarokra, a Dohány utcában nyitotta meg üzletét, ahol helyben sütött pékárukat kínál a vevőknek.
„A buszvezetésben és a pékség vezetésében van egy közös pont: mindkettőnél nagyon fontos az emberekkel való kapcsolat. Pár napja nyitottunk, de már most nagyon élvezem, hogy felvidíthatom a hozzánk betérőket, előfordul, hogy alig tudják elhagyni az üzletet” – mondja Viktor. A kuncsaftok között egykori utasok, sőt BKV-munkatársak is akadnak. „Egy kis túlzással azt mondhatom, hogy tenyeremből eszik a BKV” – jegyzi meg nevetve. A volt kollégák természetesen tudják, kihez mennek vásárolni, és ki is fejezik, hogy örülnek annak, hogy Viktornak „sikerült talpra állnia”.
A fiatalember ezzel együtt gyerekkori álmát, a buszvezetést sem adja fel. Mint a Heteknek elárulta, tavasszal Hollandiában várja egy lehetőség, amit éppen rá szabtak: mosolyjárat fantázianévre keresztelt turistabuszokat kellene vezetnie, és közben az utasoknak vicces stílusban megmutatni a nevezetességeket, mégpedig angolul. „A nyelvtudásom nem olyan gördülékeny, de azt mondták, ez nem baj, így még viccesebb leszek. Valószínűleg egy szezon erejéig elfogadom az ajánlatot, de persze a pékség is működni fog tovább” – vetítette előre Bócsa Viktor.