hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Izraelben nem várják a magyar házelnököt

2012. 06. 29.
Nem lesz egyszerű a magyar diplomáciának megoldani a Nyirő-ügy nemzetközi fejleményeit. Természetesen a vihart alapvetően a magyar politikusok – elsősorban Kövér László házelnök – szerepvállalása váltotta ki, a bonyodalmakat azonban kommunikációs malőrök is tovább fokozták.

Néhány nappal Elie Wiesel levele után Reuven Rivlin, az izraeli parlament, a Kneszet elnöke is levélben fordult magyar kollégájához. Rivlin ebben arról tájékoztatta Kövér László házelnököt, hogy visszavonja a neki szóló meghívását a magyarországi zsidók ezreit megmentő Raoul Wallenberg svéd diplomata születésének századik évfordulója alkalmából rendezett izraeli megemlékezésre.
A Hetek úgy értesült, hogy a június 20-án aláírt levelet a Kneszet sajtóirodája diplomáciai úton jutatta el Budapestre, majd ezt követően az izraeli sajtón keresztül nyilvánosságra hozták. A Jerusalem Post című angol nyelvű napilap közlése szerint Rivlin azt írta, hogy „fölháborította a megdöbbentő hír”, miszerint Kövér László megjelent a Nyirő József író emlékére tartott rendezvényen.
„Ön úgy döntött, hogy részt vesz ezen az eseményen, és nyilvánosan kifejezi szolidaritását azzal a személlyel, akinek pártja a magyar kormányon keresztül együttműködött a német náci gyilkosokkal a zsidó nép kiirtását célzó program megvalósításában” – idézte Rivlin levelét az angol nyelvű izraeli újság. A Kneszet elnöke hozzátette: „Bárki, aki ilyen eseményen részt vesz, nem lehet részese annak a rendezvénynek, amelyen Raoul Wallenberg emlékének tisztelgünk, aki az emberiség fáklyájaként zsidókat mentett, és szimbóluma a náci Németország és kollaboránsaik elleni küzdelemnek, akik egyikével Ön azonosságot vállalt, és aki felé tiszteletét fejezte ki”.
A Jerusalem Post értesülését a levél tartalmáról az izraeli külügyminisztérium is megerősítette az AFP hírügynökségnek. Ugyanakkor az Országgyűlés Hivatala szerint a levél csak azt követően – június 25-én, hétfőn – jutott el a címzetthez, azt követően, hogy az izraeli, majd pedig a magyar és nemzetközi sajtó is beszámolt róla. Közben azonban Budapestről arról értesítették a Kneszet elnökét, hogy „technikai okok miatt” nem Kövér László házelnök, hanem Áder János köztársasági elnök vesz részt a konferencián. „A levélben nem reagáltak azokra a kifogásokra, amelyek miatt Reuven Rivlin visszavonta Kövér úr meghívását” – nyilatkozta Jotam Jakir, a Kneszet szóvivője az atv.hu kérdésére, ugyanakkor hozzátette: „rendkívül fontosnak” tartják Áder János köztársasági elnök izraeli látogatását.
A rendszerváltás és a diplomáciai kapcsolatok újrafelvétele óta Kövér László az első olyan magyar közjogi méltóság, akinek a jelenlétét Izraelben egy hivatalos rendezvényen „nemkívánatosnak” minősítették.
Lapzártánkkor a történet még nem zárult le. Áder János – aki a levélváltás idején a riói környezetvédelmi csúcstalálkozón vett részt, majd Brüsszelbe utazott – azt jelezte, hogy egyelőre tájékozódik a jeruzsálemi Wallenberg-megemlékezéssel összefüggésben kialakult polémiáról. A köztársasági elnök brüsszeli sajtótájékoztatóján egy kérdésre azt válaszolta: nem ismeri a részleteket, hiszen az elmúlt héten nem tartózkodott Magyarországon hivatalos elfoglaltságai miatt. „De közben úgy látom, történt itt valami félreértés, legalábbis egy diplomáciai malőr. Hadd értékeljük ezt kellőképpen, ha hazaértünk, és meglátjuk, hogy ebből mi következik” – fogalmazott a köztársasági elnök.
A vitával kapcsolatban a Frankfurter Allgemeine Zeitung német konzervatív lap azt írta, hogy „aki nagyon mellényúl, annak a karvédő sem használ”. Georg Paul Hefty, a lap Magyarországgal rendszeresen foglalkozó rovatvezetője szerint Kövér László, „a Fidesz második embere” a Nyirő József hamvainak újratemetésére vonatkozó kezdeményezés fölötti védnökség elvállalásával mellényúlt. Nyirő ugyanis „nemcsak irodalmár”, hanem politikus is volt, irodalmi munkásságának vizsgálata ezért csupán „az igazság felét tárja fel”. Az igazság „másik fele visszataszító” – írta Hefty, aki szerint el lehetett volna kerülni, hogy Izrael visszavonja a magyar parlamenti elnök meghívását, ha „a Fidesz elég okos lett volna ahhoz, hogy tanuljon mások hibájából”.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!