hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Interjú Ángyán József lemondott vidékfejlesztési államtitkárral
Nem akarom szétverni a szekeret

2012. 06. 07.
Utóda, Budai Gyula államtitkár azt nyilatkozta, nem érti, hogy miért kritizálja a jelenlegi állapotokat, hiszen Ön írta alá azt a törvényt, ami szabályozza a földpályázatokat.

- A legújabb jelentésemben leírtam, mennyi szerepem volt nekem ebben a földpályázati rendszerben. Gyulával addig voltunk mi együtt ebben a dologban, amíg ő is kritizálta ezt a földpályázati rendszert. Egészen konkrétan a borsodi mezőségi pályázat visszavonásánál volt egy nyolcszemközti nagyon éles vitánk, ahol Fazekas Sándor miniszter, Szabó Csaba földügyi miniszteri biztos, Budai Gyula és én vettünk részt: a találkozót Gyula kezdeményezte, és ott nagyon keményen rájuk olvasta a kifogásait. Én magam is akkor és ott tudtam meg, milyen viszonyok vannak a háttérben. Budai ezt pontosan tudta, és ő tiltakozott a legkeményebben amiatt, hogy visszavonták a pályázatot, és újat írtak ki helyette. Akkor azt mondta, ezt a gyakorlatot azonnal meg kell szüntetni. Ehhez képest mióta államtitkár, ő megy le Borsodba és mondja az embereknek, hogy milyen nagyszerű a visszavont, majd újra meghirdetett pályázat. Ezek furcsa dolgok. A jelentésemben is írom, hogy nálam annak idején az államtitkári kinevezés nem okozott ilyen jelentős véleményváltozást, mint aminek most tanúja vagyok nála. A kérdésére a konkrét válasz: a pályázatok szabályozását elvonták tőlem. Szabó Csaba intézte az egész pályáztatási rendszert. Én próbáltam más irányba terelni, de nem sikerült.

Önnek még nem üzentek azokból a körökből, melyekre az utóbbi hónapokban ráirányította a figyelmet?

- Direkt módon nem. De hogy mi történik a háttérben, milyen lépések készülnek, azt nem tudhatom. Volt néhány furcsa akció, például az MTI engem lejáratni akaró álhíre, de az végül magától visszahullott az MTI-re. Nem is kellett semmit tenni, mert annyira nyilvánvaló volt, kinek az akciója, honnan indult. Amit utána helyreigazításként az MTI-nek meg kellett tennie, az felért egy Canossa-járással.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!