hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Legendagyártók
Interjú Vadai Ágnessel, a nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnökével

2011. 05. 13.
A kormányzati szervek vizsgálják, hogy nem külföldi titkosszolgálatok állnak-e a gyöngyöspatai események mögött - írta a Magyar Nemzet. Olyanról is lehetet hallani, miszerint korábbi romákkal szembeni konfliktusok mögött is állhatott „idegen érdek". Ön az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának az elnökeként mit tud erről?

- A héten volt a bizottságban az Alkotmányvédelmi Hivatal vezetőinek a beszámolója, és megnyugtató tájékoztatást adtak számomra. Ha volna erre utaló jel, akkor az érintetteknek kötelességük lenne a bizottságot tájékoztatni erről. Éppen ezért jó lenne, ha a kormányzati amatőrök a titkosszolgálati szálak emlegetését abbahagynák, mert számomra az ilyen hangulatkeltés arra utal, hogy nem jól működik a kormányzati gépezet, a problémákat nem tudják megoldani, ezért legendákat gyártanak.

Másrészt tévedés azt gondolni, hogy a romák körüli konfliktusok csupán rendészeti és titkosszolgálati eszközökkel megoldhatók. A gyöngyöspatai helyzet elsősorban nem rendészeti, hanem társadalmi kérdés, aminek a megoldása jóval nagyobb erőfeszítést igényel, mint kiállni és arról beszélni, hogy külföldi titkosszolgálatok próbálják lejáratni a magyar kormányt. Ez utóbbihoz nem kell külföldi segítség, megteszi maga a kormány.

Feleslegesnek tartom, hogy a gyöngyöspatai romák budapesti útját fizető Richard Field amerikai üzletember külföldi és sajtókapcsolatait is akarja vizsgálni az a parlamenti eseti bizottság, amelyet a Fidesz életre hívott.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!