hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Diktátum Budapestről
Pelczné felkavarta az RMDSZ tisztújítási protokollját

2011. 03. 04.
A hétvégén tartotta a romániai magyar pártok legnagyobbika tisztújító köz­gyűlését, amelyen Markó Béla utódját választotta meg a szövetség. Papírforma eredmény született, a lemondott elnök favoritja, Kelemen Hunor nyerte a választást több mint kétharmados aránnyal. Azonban a kulisszák mögötti küzdelem már nem volt ilyen sima, hiszen Romániában a kormányválság réme fenyeget hónapok óta, ezért a román pártok a legmagasabb szinten képviseltették magukat. A magyarországi pártok szintén nagy hangsúlyt fektettek a kong­resszusra, mert Semjén Zsolt, a KDNP elnöke mellett a Fidesz alelnöke, Pelczné Gáll Ildikó európai képviselő is felszólalt, aki Orbán Viktor ultimátumát adta át a döntéshozóknak, alaposan felkavarva a tisztújítási protokoll légkörét.

Nagyváradon za­jlott az RMDSZ kong­resszusa az elmúlt hétvégén, ahol a párt új elnököt és vezetést választott a közel tizennyolc éve elnökként regnáló Markó Béla helyére. Markó még tavaly jelezte, hogy az idei soron következő kongresszus után visszatér a civil életbe, átadva helyét a következő generációnak. Az elnöki székért végül három jelölt indult a szombat esti választáson: Eckstein-Kovács Péter államtanácsos, a liberális platform vezetője; Kelemen Hunor, akit Markó Béla jelöltjeként tartottak számon; és Olosz Gergely, akit egyszerűen a Fidesz favoritjaként emlegettek a jelenlevők. A papírforma szerint Kelemen Hunor számított a biztos befutónak, mert a szövetségen belül a Markó-stílusú politizálás számít a legelfogadottabbnak. Az eredmény ezeket a várakozásokat igazolta, nagyobb izgalom senkin sem látszott a befutó láttán. Az izgalmasabb rész még a szavazás délelőttjén lezajlott, mert a politikai beszédek nyílt és burkolt üzenetei nem egy résztvevőnél ki­verték a biztosítékot.
A magyarországi vendégek közül elsőként Semjén Zsolt kapott szót. A miniszterelnök helyettese Pál apostolt idézve figyelmeztette az RMDSZ vezetőit az összefogás fontosságára: „Hogyha marjátok is, rágjátok is, fel ne faljátok egymást!” Beszéde végén még hozzátette: „Amikor önök döntenek, mindnyájunkról és arról határoznak, hogy milyen lesz az országnak a stabilitása, és milyen lesz a magyar–magyar kapcsolat.” A küldöttek udvarias tapssal fogadták az üzenetet, majd Balogh András szavai hallatán valóságos ovációba törtek ki: „Az MSZP elutasítja, ha bármelyik magyar politikai erő úgy érzi, hogy a tanítómester szerepét kell betöltenie” – mondta a szocialisták alelnöke.
Ezután Pelczné Gáll Ildikó adta át a – külön hangsúlyozott – kétharmados győzelmet maga mögött tudó Fidesz üzenetét. Úgy vélte, ahogy tavaly Magyarországon, úgy most az RMDSZ életében is eljött a változás ideje. „Korszakhatárhoz érkeztünk. A mai nap útkeresésről, a jövő együttműködéseiről is szól” – mondta. Majd figyelmeztetett: amikor a jövendő elnökről döntenek, az RMDSZ-nek gondolnia kell a környezetére is. „Ha ez a gondolkodás elmarad, valami véget ér. Ha a változás mellett döntenek, segítő kezet nyújtunk önöknek” – mondta az alelnök a küldöttek erőteljes hurrogása közepette. A Fidesz alelnöke azonban nem ijedt meg, és leszögezte: „a figyelmetlenségből adódó tévedések egy életre szólnak”.
A román politikai pártok folytatták az intelmek sorát: Az RMDSZ-nek néhány héten belül el kell döntenie, hogy csatlakozik-e a hónap elején létrejött Szociálliberális Unióhoz (USL), vagy kitart kormányzópartnere mellett – fogalmazták meg a román ellenzéki pártok vezetői.
Az ellenzéki vezetők után a Demokrata-Liberális Párt elnöke, Emil Boc miniszterelnök szólt a megjelentekhez, és a kormányon maradás mellett érvelt, emlékeztetve a küldötteket, hogy az RMDSZ mindig „profi, komoly és szavatartó” alakulat volt.
Lapunk helyszínen tartózkodó tudósítója szerint a tanácskozás után a legfőbb beszédtéma a Fidesz botrányos üzenete volt.
A küldöttek Orbán arroganciáját határok nélkülinek nevezték, szerintük az erdélyi magyarokat sértette meg üzenetével. Aki azt gondolja, hogy Budapestről diktálhatják az erdélyi politikai tempót, az vagy a múltban él, vagy súlyos szerepzavarral küzd, de azoknak is nagy a felelőssége, akik erdélyi magyarként félrevezetik saját érdekükben az anyaországi politikusokat – értékeltek a kritikusok.
Borbély László, az RMDSZ alelnöke szerint nem ez a nemzetstratégia, nem így kell a nemzetet összetartani, sőt kikérte a szövetség nevében a Budapestről való utasítgatást. „Aki így gondolkodik, az nem érti, nem látja a célt, amit az erdélyi magyarság tűzött maga elé” – mondta lapunknak az alelnök.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!