hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Mentegetik Zagyvát
Büntethető-e a szélsőjobb prominense?

2011. 02. 11.
Több mint fél év kellett ahhoz a rendőrségnek, hogy összehozzon egy szembesítést a Magyar Szigeten tavaly nyáron újságíróinkat ért atrocitás ügyében. Közben az öt elkövetőből egyre szűkült a gyanúsítottak száma – Zagyva György Gyula jobbikos parlamenti képviselő eltűnt az eljárásból –, bűncselekmények helyett pedig már csak egy vétség miatt nyomoz a hatóság.

Mint arról korábban beszámoltunk, 2010 augusztusában barakkba zárt újságíróinkat Zagyva György Gyula és társai ostorral, anális erőszakkal és súlyos testi sértéssel fenyegették meg a Magyar Sziget Fesztivál elnevezésű szélsőjobboldali találkozón. A Jobbik vezetése kocsmai vitának minősítette a bűncselekményt, de az MSZP és az LMP is vizsgálatot követelt; Németh Sándor, a Hetek alapító-főszerkesztője pedig levélben fordult a miniszterelnökhöz és Pintér Sándor belügyminiszterhez. Orbán Viktor nevében Szijjártó Péter szóvivő válaszolt: „A kormány eddig is mindent megtett, és ezután is mindent megtesz annak érdekében, hogy akiket jogsérelem ér, bizalommal fordulhassanak a bűnüldöző szervekhez és az igazságszolgáltatáshoz."

Bizalommal fordultunk, így az ügy két szálon indult el. Hivatalból vizsgálódott az ügyészség ismeretlen tettes után kutatva, munkatársaink képviseletében pedig dr. Dániel Péter ügyvéd is büntetőfeljelentést tett kényszerítés; csoportosan elkövetett, közösség tagja elleni erőszak; valamint aljas indokból vagy célból elkövetett személyi szabadság megsértése bűntettének alapos gyanúja miatt, egyszersmind az érintettség okán kérte a hatóságoktól Zagyva György Gyula képviselői mentelmi jogának felfüggesztését.

Azóta fél év telt el, és gyakorlatilag semmilyen előrelépés nem történt az ügyben. Dániel Péter elmondta lapunknak, hogy egy ügyészségi válaszlevélből értesült Zagyva képviselő gyanúsítotti körből történt „kiszervezéséről", a vádhatóság ugyanis átadta az iratokat a Váci Rendőrkapitányságnak, és többé nem bajlódik a mentelmi jog kérdésével. Ez azért is érdekes, mert a jobbikos honatya - egy a rendőrségnek is átnyújtott felvétel tanúsága szerint - még az ominózus Magyar Szigeten elismerte, hogy nyomásgyakorlás céljából volt nála a karikás ostor. Amint azt a Heteknek rendőrségi források is megerősítették, a tények ilyen látványos figyelmen kívül hagyásakor merül fel a vádalku lehetősége, amely Zagyvát kimenti egy sokadik bajból, ám cserébe „énekelnie" kell más ügyekről.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!