„Én meg tizenhat évesen nyolc illír vörös rabszolganőre aspiráltam” – intézte el röviden egy 2007-es Index-interjúban Tarlós István, hogy a 2006-os önkormányzati választások előtt Pokorni Zoltán igencsak nehezményezte, miszerint a Fidesz nem őt indította főpolgármester-jelöltnek, hanem Tarlóst. A nyolc illír rabnő ugyan nem jött össze, ám a be nem teljesült kamaszálmokat közéleti emelkedéssel kompenzálja az élet, noha a Fidesz vezetősége nem támogatta egyértelműen Tarlóst, Orbán Viktor kegyelméből másodszor is ő léphet versenybe a főváros első emberének posztjáért. És sok kétség nincs, hogy meg is nyeri a választást. Megjegyzendő: Tarlóst az előző választásokon sem a liberális-szocialista szavazók ütötték el a főpolgármesterségtől, hanem a jobboldal. Ugyanis a szabad demokrata Demszky Gábor 2006-ban a szavazók 46,9 százalékának bizalmát bírta, míg Tarlóst csak a budapesti nép 45,2 százaléka szerette – ám az MDF színeiben induló Katona Kálmán 6 százaléknyi voksot gyűjtött össze, illetve a MIÉP jelöltje is 1,4 százalékot kapott.
Nem gyúrtak gólemet
Most a különböző felmérések átlagosan 60 százalékos győzelmet valószínűsítenek Tarlósnak, már csak azért is, mivel szemben az utóbbi 12 év gyakorlatával, most nem két gigász feszül egymásnak, hanem pár törpe próbál két vállra fektetni egyetlen monstrumot a fővárosi porondon. Holott a törpékből egy félcivil-félpárti gólemet is össze lehetett volna gyúrni, ha felfedeznek egy civil jelöltet, aki mögé az MSZP, az LMP , az MDF maradéka egyöntetűen felsorakozik. Ám egyrészt valós polgári jelölt nem akadt, a két ellenzéki erő az LMP és az MSZP pedig a különutasságot választotta. A hivatalos magyarázatokban mindkét párt egymásra mutogat (az MSZP magára is), az indokok persze eltérőek.
Ami a belső szocialista érvelést illeti, az országos vezérkar szerint a budapesti nagypolitikusok mindent megtettek a tárgyalások kudarca érdekében, nehogy újra kelljen osztani a betervezett fővárosi közgyűlési (ebből 4-8-at várnak a szocialisták), felügyelőbizottsági és egyéb posztokat, és direkt nem találtak senkit. A végső következtetése a budapesti vezetőknek sem más, csak ők éppen az országos nagyokat okolják a sikertelenségért. Szerintük direkt nem a budapesti balosok tárgyaltak az LMP-vel, hanem többek között Lendvai Ildikó, nehogy az a vád érhesse a budapesti ház elejét, hogy pozícióérdekekből késleltetik a tárgyalásokat. Ám, hangzik a fővárosi vád, Lendvaiék hetekig nem csináltak semmit, ugyanis a vezetőségnek (a jelenleginek és az előzőnek egyaránt) nem érdeke egy erős Budapest.
Persze az is tény, hogy az MSZP és az LMP egyaránt végigkasztingolta a közéletet, és igazából egyetlen civil sem állt főpolgármester-jelölti kötélnek, nem kért a megtiszteltetésből Vágó István, mint ahogy a városvédő Ráday Mihály sem, Kuncze Gábor pedig beadta volna a derekát, csak éppen azt kötötte ki, hogy a szocialista jelöltek nem lehetnek az általa fémjelzett listán, így ebbe a párt nem ment bele. És végül ott volt Kaltenbach Jenő, akit először az LMP tudott volna elképzelni az önkormányzati kampányban (ha nem is első emberként), aztán pedig az MSZP látott benne főpolgármester-jelölti fantáziát. úgyhogy az egykori ombudsman el is ballagott az LMP-t irányító Schiffer Andráshoz, aki viszont nyolcperces időkeretben hallgatta meg, és mutatott neki ajtót.
2010. 07. 30. (XIV/30)
