„Nem értem, miért kell vitázni azon, hogy ki miben hisz. Nagyon sok elem van a táltosok gyakorlatában is - például imádkozzák a Hiszekegyet, vagy tisztelik a Boldogasszonyt -, ami közös a kereszténységgel. Tulajdonképpen ugyanarról az Istenről van szó" - vélekedett lapunknak egy magyar hagyományőrző annak kapcsán, hogy a katolikusok igyekeznek megóvni híveiket az ősmagyar tévelygéstől.
A magát katolikus és nem ősmagyar hívőnek valló asszony szerint sokan divatból, sőt, üzleti számításból kezdenek „magyarkodni", a jelenség mögött mégis meghúzódik egy erőteljes igény arra, hogy a globalizálódó világban az emberek fogódzókat találjanak, ráleljenek a saját identitásukra, megtudják, kik ők, honnan jönnek, és merre tartanak. A magyar gyökerekhez való visszatérést ő úgy képzeli el, mint egy szellemi svédasztalt, amiről mindenki azt vesz le magának, amit éppen akar - a lényeg, hogy a magyarságát és a hitét erősítse.
Gábor György vallástörténész is egyetért azzal, hogy az ősmagyar hitvilág felélesztése a nemzeti identitáskeresés része, viszont hozzáfűzi: ez egy olyan identitáskeresés, amely a magyarság egyedülállóságát, kiválasztottságát igyekszik igazolni. Mindeközben keresztény elemeket integrálnak ebbe az ősinek, és ősiségénél fogva erősebbnek mondott hitvilágba, de kínosan ügyelve arra, hogy ezek az elemek meg legyenek fosztva mindentől, ami „idegen". Ezért Jézust „zsidótlanítják" és magyarrá formálják, Szűz Máriát pedig a magyar Boldogasszonnyal azonosítják, a kiválasztott nép pedig a magyar lesz, amely megváltást fog hozni a világnak. Emiatt bizonyos értelemben törvényszerűnek tekinthető az antiszemitizmus és a rasszizmus megjelenése az „ősmagyar reneszánszban" - tette hozzá Gábor György a Heteknek.
2009. 10. 09. (XIII/41)
