hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Fegyveres megmozdulást terveznek őszre a radikálisok?
Áldozatok lesznek így is, úgy is

2009. 08. 20.
Közelebbről meg nem határozott fegyveres ellenállásra készül Posta Imre. A szélsőséges kijelentéseiről ismert – a Köztársasági őrezredtől elbocsátott – egykori katonai pszichológus erről a Magyarok Szövetsége szűk körű rendezvényén beszélt a hétvégén. Kijelentette: „mindenképpen ki kéne pattintani ezt a háborús történetet, mert a háború az mindenre gyógyír lehet”.

Már maga a helyszín, Nyíregyháza-Ilonatanya, az egyik volt téesz-pincéje is megihleti az előadót. Mint mondja, fel kell deríteni az óvóhelyeket, hogy amennyiben „menni kell", akkor legyen hova, hogy „újra tudjuk szervezni, és meg tudjuk védeni  magunkat". Posta Imre - talán katonai múltjának köszönhetően - előszeretettel használ erőteljes háborús képeket, hogy negyvenfős hallgatóságát (ülőalkalmatosságról mindenki maga gondoskodott) feltüzelje. „Az élelem nem is fontos, sokáig bírjuk nélküle, csak a gyerekeknek kell. Meg a víz a fontos, azért jönnek ide a zsidók is" - magyarázza az előadó, aki beszédében többször is utal egy közelebbről meg nem nevezett fegyveres eseményre.

Szerinte nyugodtan fel lehet venni hitelt, úgysem kell majd visszafizetni, hiszen polgárháború lesz. „Fegyverrel kell megvédenünk magunkat" - hangsúlyozza. Csapongva beszél, de a fegyverek mellett állandóan visszatérő motívum a zsidóság, a cigányság és a „maffiakormány". Persze az előadó magáról is ejt néhány szót. Megtudhatjuk például, hogy médiatörténelmet írt, amikor a Budapest TV-n egyórás nyílt interjúban sikerült elmondania a zsidó betelepülés elméletét. Hozzáteszi: ő nem politizál, szakmája az igazság keresése és kimondása, és azt is elárulja, hogy a hazai radikálisok között neki az a szerepe, hogy az egyes sejteket összefogja. Posta a rendezvényen a Tettrekész Magyar Rendőr Szakszervezet pólóját viseli. A szervezet - amely a Jobbikkal kötött együttműködési szerződést - szerinte azt teszi, amit egy szakszervezetnek tennie kell, „amitől reszketnek".

A szónok szerint „maffiakormány "van Magyarországon, és a keresztapák természetéhez híven nem akarják átadni a hatalmukat. Nem kíméli a Fideszt sem, ahol szerinte Orbán Viktor - aki egyébként Tel Avivból kapja a parancsokat - egyből megszabadul azoktól, akik kritizálni merik. Sőt, veszélyben érzi a Jobbikot is: ha a mostani eufóriában nem áll arra az oldalra, ahova állnia kell, akkor elsodortatik. Sokat sejtetően elmondja, hogy megkereste egy fideszes parlamenti képviselő, aki önkormányzati vezető is egyben, és elárulta: többed magával rájöttek, hogy a párt vezérkara nem az, aminek látszik. Ezért - Posta állítása szerint - új pártot alapítanak, és már a bíróságon van a bejegyzés. Hangsúlyozza: ha ősszel nem történnek lényegi változások, akkor visszafordíthatatlan pályára kerül az ország, és megállíthatatlan lesz a zuhanás.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!