Több szocialista forrásunk szerint a BKV végkielégítéseinek ügye egy belső hatalmi harc következtében került a nyilvánosság elé, melynek az egyik eredője, hogy többen rossz szemmel nézték Hagyó Miklós szocialista polgármester-helyettes tevékenységét. A fiatal politikus elsősorban azzal szerzett ismertséget, hogy vidékről felkerülve harmadik vonalbeli politikusból a fővárosi MSZP „erős emberévé" tudott válni, és egyik katalizátora volt a párton belüli fiatal politikusok összefogásának és politikájuk összehangolásának. Az ifjak kooperációja eleinte a Mozaik csoport megszervezéséből állt (bár ezt a csoportot ma már szervezetileg nem jegyzik a pártban), ami komoly fejfájást okozott az MSZP rangidős vezetőinek.
Mint arról a Hetek beszámolt (Jönnek a fiatalok - Öt szekértábor akarja megmenteni az MSZP-t, 2009 június 26.), Hagyó Miklós vezetésével a párt fiatal generációjának majdnem sikerült gyökeresen felforgatni az MSZP belső viszonyait, részben átvenni a párt vezetését, és az idősebb politikusokat a süllyesztőbe küldeni.
A Gyurcsány Ferenc lemondása után a konszolidációt és a párton belüli megnyugvást akaró úgynevezett idősebb, kipróbált politikusok csak nagy nehezen tudták az ifjak akcióját semlegesíteni, a döntéseket az őszi politikai szezonra elodázni. Úgy tudjuk, az is előfordulhat, hogy ősszel a kampányra való hivatkozással elmarad az alkuk során beígért tisztújítás. Az ügy némely szakaszában paródiába illő nyilatkozatok is napvilágot láttak az amúgy is viharvert szocialisták belső életéről.
Fékek és ellensúlyok nélkül: Miért kellenek korlátok a „jó embereknek” is?
A szubjektív hangulatok és a racionális érvek hiánya rossz tanácsadó az államszervezet átalakításánál »
A Pride titkolt eredete
A melegmozgalom programját évtizedekkel ezelőtt megírták »
Pergamon ősi titka és Európa sorsa
Hogyan került a „Sátán oltára” Berlinbe? »