hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Végtelenített történet
A pártharcok jegelték a médiatörvényt

2009. 04. 25.
Titokban született, ma pedig nem tudni, mi lesz a sorsa – így összegezhető a legújabb médiatörvény-tervezet eddigi karrierje. Eközben a hazai elektronikusmédia-rendszernek égető szüksége volna korszerű szabályozásra. A kérdés csak az: végleg vagy csak pár hónapra került le az asztalról a majdnem másfél esztendei munkával kidolgozott tervezet.

Legalább van miről tárgyalni – summázta az ötpárti egyeztetések egyik állandó résztvevője a helyzetet. Ennél többet egyelőre tényleg nem lehet elmondani a hatályban lévő elődjénél is hosszabb és részletesebb anyag sorsáról, a célegyenesben ugyanis fordult a kocka. Míg korábban a szocialista párt elnöksége dobta vissza a javaslatot, hol jelentősebb, hol apróbb módosításokat kérve, most a Fidesz feküdt keresztbe. Indoklásuk szerint a jelenlegi politikai konstellációban nem írják alá beterjesztőként az anyagot.
Valóban sajátos kicsengése volna, ha a legnagyobb ellenzéki párt – miközben nap mint nap a kormány illegitim voltát hangoztatja, távozását követeli – hirtelen partiképesnek mutatkozna egy kétharmados ügyben. Különösen, ha két kispárt a tárgyalóasztalnál mindvégig ott ülő képviselője a folyamat végén kihátrál az egyezség­ből. Ha csak a szocialisták, a Fidesz és a kereszténydemokrata frakció áll az anyag mögé, azzal a lassacskán induló európai parlamenti választási kampányban elég erős adut tolnak ellenfeleik keze ügyébe. Ezzel persze még nem kongatták meg a vészharangot az dokumentumanyag felett, az azonban teljesen biztosnak látszik, hogy június elejéig nemigen hallunk majd róla.

Szólótánc

Még akkor sem, ha hivatalosan bekerül a parlamenti adatbázisba. Hiszen ha már ennyit dolgoztak vele, a kimunkálóknak megérheti egyéni képviselői indítványként benyújtani a törvényjavaslatot. Még akkor is, ha napirendre legfeljebb a nyári szünet után kerülhet. Merthogy ezzel a megoldással éppen akkor nyerhetnek értékes heteket, amikor a parlamenti választási kampányt felvezető őszi parlamenti szezonban pont az időszűke a legnagyobb ellenségük. Vagyis, ha az EP-derbi végeztével ismét terítékre kerül a kérdés, nem árt, ha van a csapat keze ügyében egy szinte teljesen kész változat.
Ebben a helyzetben akár a júniusi végeredmény is sorsdöntő lehet a javaslat szempontjából. Hiszen ha a Fidesz kétharmados arányban fekteti két vállra az MSZP-t, az egyezkedés helyett minden bizonnyal a támadás kapja majd a főszerepet kommunikációjában – ez pedig ismét nem kedvez egy kétharmados jogszabálynak.

Tovább olvasná? Hetilap tartalmainkat előfizetést követően belépéssel eléri.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!